Vezető hírek
Esküvő kiállítás, új helyszínen
A Korona Szalonba költözik a seregszemle
B. Takács Kata csoportvezető lapunkat arról tájékoztatta, hogy ezúttal egy új és exkluzív környezetben, mégpedig a nemrégiben átadott Korona Szalonban rendezik meg az immár hagyományos, és díjmentesen látogatható eseményt. A kiállításon bemutatkoznak a város és a régió esküvői szolgáltatói, akik már a 2023-as trendekkel érkeznek a seregszemlére.
A kiállítók között szerepelnek menyasszonyi ruha- és férfiruha szalonok, dekoratőrök, virágkötők, cukrászok, ékszerészek, fotósok, videósok, sőt esküvői DJ is. A látványos program 13 órakor kezdődik, és egészen este 7 óráig várják a jegyespárokat, érdeklődőket. A kiállításon és a vásáron túl, ruhabemutatókra is sor kerül a délután folyamán. A nap pedig tombolasorsolással zárul, ahol értékes nyereményekhez juthatnak hozzá a játékos kedvűek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás