Vezető hírek
Gyenesdiási Gyógyító Gyöngy
Június utolsó hétvégéjén
Gergácz Zoltán és Szakács István az erdészet képviseletében, valamint Plótár László és Gál Lajos a sajtótájékoztatón
Szakács István, a Bakonyerdő Zrt. keszthelyi erdészetének igazgatója a TEHÖL-ben tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az állami erdőgazdaságok számára fontos, hogy az emberék életét és környezetét a közjóléti létesítmények építésével is javítsák. Az egyes települések idegenforgalmi törekvésével összhangban folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre. Azért engedélyezték a térségi kiemelt kirándulóközpontok helyszíneinek használatát, mert a természetközeli programok, a természet szeretetére is nyitott rendezvények, a másik ember természetes úton történő gyógyításának felvállalása mind-mind rokonszenves célt jelenítenek meg. „A turistacélpontok népszerűsítésére, a Berzsenyi-, és Festetics-kilátó valamint a kijelölt túraútvonalak propagálására is alkalmas négynapos program ötletgazdái az önkéntes és hatékony szerepvállalásukkal már bizonyítottak az Ópusztaszeri Gyógyító faluban, ezért is biztosítottuk őket a támogatásunkról –hangsúlyozta ki.
Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere partneri szándékát kifejezve jelentette be, hogy a tartalmas és innovatív gondolat pártolása mellé álltak, mert a környezet és természetvédelmet kiemelten kezelő nagyközségnek fontos a minőség megtartásának jegyében a Keszthelyi-hegység értékeinek emelése, a turizmus fejlesztése, a közjólét növelése. A Nyugat-Balaton szívében, siker esetén, hagyományteremtő, főidényt indító rendezvényként tekintenek a programgazdag eseménysorra. A településen a sport, a rekreáció, a gasztrokultúra más főszezoni rendezvény alkalmával is bizonyította már életrevalóságát. A családbarát falu, a humanitárius település és a polgárőrség országos vezetői által másodízben is kitüntetett nagyközség identitástudatába jól beleillik az egészségmegőrzés, a prevenció és az alternatív gyógyászat. A nagymező évi 60 ezer fős látogatószámát várhatóan emelő sokszínű program bizonyára sok kíváncsiskodót megszólít. A helyi turisztikai egyesület képviselői és a szobakiadók is felkészülten, komoly marketingtevékenységet folytatva várják a rendezvényre érkezőket. Az alternatív gyógyításba vetett hit a hétköznapi ember kitörési pontját kínálja majd a 36 ezres nagytérségben-emelte ki.
Plótár László, a kistérségben 12 éve folyamatosan képzéseket, előadásokat tartó Léleknektár kisközösség vezetője, az ötlet elindítójaként szólt arról, hogy négynapos önkéntes helytállással, a rohanó életből kiszakadva, szeretnének vágyat ébreszteni az emberek lelkületében egymás segítésére, támogatására, mert az egymásra utaltságra, a másikkal való törődésre és a minél szélesebb körű összefogásra nagyobb szükség van, mint valaha. A partneri együttműködésben érdekeltek, az anyagi léten túlmutatva bízták meg Zalaveczky Zita festőművészt, hogy 15 térségi festő bevonásával szervezzen időszaki kiállítást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az 50 éves Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar volt a Lokálpatrióta Klub vendégeÁldozatot követelt a tűz LetenyénVáros a tévésorozatok mentén - belvárosi séta ZalaegerszegenA képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság úton -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanMorandini és szocreál a Zala Vármegyei Építész Kamara estjén