Vezető hírek
Kinek a bora a legjobb?
A szakmai zsűri mellett a gazdák is értékeltek
Varga Eszter, Kaj István, Vigh László, dr. Bakonyi László ls Romsics Bence
A hivatalos eredményt természetesen a zsűri mondja ki, amelynek elnöki tisztét dr. Bakonyi László szőlőnemesítő látta el. A borbírálatban rajta kívül Varga Eszter okleveles borbíráló, a Zalai Borút Egyesület elnökségi tagja, Kaj István okleveles borbíráló, szőlészborász hallgató, és Romsics Bence borász, a Balaton-felvidéki Borvidék alelnöke vett részt.
A gellénházi borok általában hozzák az adott évjáratot, mondta érdeklődésünkre a borbírálat félidejében dr. Bakonyi László. Épp a cserszegi fűszeresek kerültek sorra, amelyekről úgy vélekedett, nem annyira illatosak, de szép, átlagosnak nevezhetők. Mint fogalmazott, eddig kóstoltak igazán kiemelkedőket, például egy olaszrizlinget, de az ezüst minősített fehér borok közül is voltak jók. Mindemellett több olyan borral találkoztak, amelyek kezelési hibákat mutattak. Kiemelte, mindig szívesen jön Gellénházára. Itt nyíltan lehet beszélni a gazdákkal a boraikról, mert kíváncsiak, és tanulni szeretnének a tanácsokból.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos is mindig szívesen tesz eleget a gellénházi meghívásoknak. Méltatta a borversenyek kitűnő hangulatát, a helyi gazdák szorgalmát, amely szőlőbirtokaik gondozottságában is megnyilvánul.
A Gellénháza és Környéke Kertbarát Egyesület öt éve alakult. Jelenleg 33 tagjuk van, de a környékbeliek borát is fogadják a borversenyen, tudtuk meg Tóth Tibor elnöktől. A borbírálatokra előszeretettel hívják dr. Bakonyi Lászlót elnöknek, aki kiváló szakember. Szívesen veszik, hogy a zsűritagok minden ötödik bor után értékelnek, elmondják, mi jó és mi nem, illetve azt, hogyan lehet javítani a minőségen. A borbírálatra meghívták a Zalaegerszegi Kertbarát Egyesületet, miután ők is ellátogattak az ő bormustrájukra. Gellénházán szokás, hogy a gazdák is értékelnek, így a zsűri véleményét jobban tudják kötni az adott borhoz.
Gellénháza kistérség 2022-es legjobb fehérbora címet Velkei Csaba, míg a legjobb vörösbora címet Nemes Norbert érdemelte ki, a zsűri döntése alapján. A versenyen való részvételért öt bornak oklevelet adtak. Hetet minősítettek bronz, huszonhármat ezüst, ötöt pedig arany fokozatúnak. A Gellénháza kistérség Aranyhordós Borosgazdája címet Radics Miklós nyerte el a zsűri és borbíráló közönség megegyező értékelése alapján.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban