Vezető hírek
Kutyastrand Zalaegerszegen
Évekkel ezelőtt felmerült igény végére került pont, amikor átadták a Gébárti-tó ságodi részében (a hídtól jobbra) a kutyastrandot. Sokáig keresgélték a legoptimálisabb helyet erre a célra az illetékesek. Korábban szóba jött a Zala folyó két ága, de ezt környezetvédelmi okokból el kellett vetni. Végül a kedvelt, Gébárti-tónál sikerült egy olyan szakaszt találni, ami mentes a gyalogos, kerékpáros forgalomtól és a horgászokkal sem várható konfliktus, amire korábban gyakran volt példa nyári hőségben.
A kutyastrandhoz eligazító táblák kalauzolnak. Ez is része a 3 millió forintos költségnek, melyből kialakították a helyet. Kiszélesített, kövezett gyalogutat és napozó helyet alakítottak ki, valamint egy stég, pad és hulladékgyűjtők növelik a komfortot. Mindezt Balaicz Zoltán polgármester és Makovecz Tamás önkormányzati képviselő mutatta be sajtótájékoztatón. A polgármester kiemelte, hogy az érdem az önkormányzat két munkatársához köthető Fazekas Györgyi és Zsupanek Péter sokat tett az ügy érdekében.
A „puding próbáját” pedig a Göcsej Kutya Klub néhány lelkes négylábúja biztosította. A nagy öröm mellett meglátszódott, hogy van egy kis javítani való a partszakaszon, melyre az illetékesek ígéretet tettek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen