Vezető hírek
Lassan változó erkélyhasználat
Annak ellenére, hogy a lakótelepi házak erkélyeinek csinosítására egyre több ötletet találhatunk az interneten, Zalaegerszegen sétálva időnként eléggé lesújtó a látvány, ha felnézünk egy-egy ház erkélysorára. Imitt-amott van azért halvány jele a változásnak. Ez utóbbi jelenségről, illetve a kisméretű erkélyek felújítási, dekorálási lehetőségeiről kérdeztük Hadnagy Emőke lakberendező-dekoratőrt. Annál is inkább, mert ahogy közeleg a jó idő, egyre többször támad kedve az embernek kiülni egy-egy kávéra, pohár italra…
Nálunk még kevéssé divat az erkélyek díszítése, a helyiség funkcióinak kihasználása
Díszítsük és lakjuk be a balkont!
Első körben azért ne lepődjünk meg, ha emiatt a szemközti ház ablakaiból kissé furcsán néznek ránk, hiszen Magyarországon más az erkélyhasználat kultúrája, mint külföldön. A szakember azt tapasztalja, hogy sokan még most is csak afféle raktárhelyiségnek, vagy biciklitárolónak használják az erkélyeket. Érthető persze, hogy a kis alapterületű lakásokban adódhatnak problémák a tárolással, ám néhány jó ötlettel, praktikus elrendezéssel maximálisan ki lehet használni a helyeket. Az erkély birtokba vételével, stílusos berendezésével pedig egy plusz helyiség nyerhető, amit különféle megoldásokkal még téliesíteni is lehet.
- Már egy-két négyzetméteres erkélyekből is lehet nagyon hangulatos helyiségeket varázsolni. Érdemes a hangsúlyokat a burkolati elemekre, színekre, fényekre, textíliákra, na és a növényekre fordítani. Nem kell mindig nagy beruházásra gondolni, és sok pénzt elkölteni. Gyakran egy egyszerű festéssel, néhány olcsóbb, színes szőnyeggel, díszpárnával, mécsessel és színes virággal is nagyon hangulatos és otthonos teret nyerhetünk – mondja a lakberendező. Aki több pénzt tud a felújításra fordítani, ma már sokféle járólap, lambéria, bútor, árnyékoló és szélfogó közül választhat. Ezekkel gyakorlatilag egész évben használhatóvá válik a balkon.
Illusztráció
Hadnagy Emőke szerint azért néhány dologra érdemes odafigyelni. Például, hogy ne könnyű szerkezetű tárgyakat, bútorelemeket válasszunk, hiszen egy vihar azokat hamar tönkreteheti. Célszerű olyan burkolatban, bútorokban, növényekben és kiegészítőkben gondolkodni, amik jól bírják a változó időjárást. Ha pedig elutazunk, a kényesebb dolgokat sose hagyjuk az erkélyen. Ami a világítást illeti: törekedjünk a természetes fényekre. Használjunk mécseseket, vagy hangulatvilágítást, az erős fények itt kerüljenek inkább háttérbe.
- Ami a manapság uralkodó stílusokat illeti, még most is nagy divat az úgynevezett vidéki, vagy vintage stílus, ami nemcsak a lakásokban, vendéglátóhelyeken, hanem a balkonok, erkélyek, kertek díszítésénél is visszaköszön. Bátran használhatunk természetes anyagokat, színes üvegeket, régi szöveteket, bútorokat; utóbbiakat újra is festhetjük. Most éppen a türkiz és a rózsaszín a menő.
Hozzátette: szintén trend a glamour-stílus, ami csillogást ad a térnek, hiszen itt előtérbe kerül az ezüst, az arany, az üveg és a fém a tárgyakon. Ezenkívül selymet, szőrmét, bojtokat is szívesen használnak kiegészítésül. A mediterrán pedig örök és megunhatatlan stílus, nem véletlen, hogy ezt választják talán a leggyakrabban.
A szakember azt tapasztalja, hogy az erkélyek újragondolása inkább a nőknél kerül előtérbe, de érdekes módon a fiatalok, egyetemisták is egyre gyakrabban keresnek olyan lakásokat, ahol van egy kis „kiülő”. Ők már külföldről hozzák ezt a kultúrát, hiszen dél –vagy nyugat Európában szinte minden házon funkcionális és otthonos balkonokat látni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása -
rovatunk hírei
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása top 10
Lezárult a Gébárti-tó és környékének fejlesztését célzó projektElőadóteremmel gazdagodott a zalaegerszegi Science ParkNő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttPénzügyi célok – tudatos tervezés