Vezető hírek
Mosolygós, kiegyensúlyozott az év első babája
Lassan egyéves lesz Záven, a 2023-as év első babája
Tündéri kis csokornyakkendős ruhában, óriási huncut mosollyal az arcán várt rám az ajtóban. Őszintén megtisztelve éreztem magam. Mint kiderült, csak néhány napja indult el, de már elég határozott léptekkel mutatta az utat a gyerekszobába. Az anyukája, Renáta idézte fel a születés körüli eseményket.
- Mivel január 11-re voltunk kiírva, meg sem fordult a fejemben az év első babája dolog, meg nem is nagyon szoktam ezt figyelni. De szilveszterkor háromszor is be kellett menni a kórházba, mert éreztem, hogy valami készülődik. Végül a baba egészsége érdekében császármetszést alkalmaztak. Bár ébren voltam, mert epidurális érzéstelenítés volt, mégis az apukája látta meg először Závent. Nagyon büszke volt rá.
H. Záven
- A név a rendkívül ritka kategóriába tartozik. Miért esett erre a választás?
- Mivel a férjem Zoltán, a nagyobbik fiúnk Zoárd, maradni akartunk a z-betűnél. Akkor is, ha lány lett volna. A név jelentése egyébként ajándék.
- Azért gondolom, hogy a szilveszteri szüléseknél kicsit jobban figyeli mindenki az órát.
- Akkor már én is gondoltam erre. Igazából még magamhoz sem tértem teljesen a műtétből, amikor már kopogtatott a sajtó a kórházban. Fel sem tudtam akkor ezt fogni, magamat is alig tudtam ellátni. De azt hiszem nem nagyon volt még zalai az első baba – mondja Renáta, aki családjával együtt törzsgyökeres zalaegerszegi.
- Egy gyerek után a kettő mennyi nehézséget jelentett?
- Mivel Záven nagyon jó baba, boldog, mosolygós, nem volt sírós, jól alszik, nem nehéz. A nagyobbik közben óvodás lett, 3 év van közöttük, ő is januári születésű. A fogzást kicsit megszenvedtük, már 6 foga van, bár nem a szokásos sorrendben nőttek ki. Az is ritka, hogy ilyen hamar elinduljon egy kisfiú. De ő csupa ritkaság.
- Mik a kedvenc játékai?
- A legjobban a bátyja játékait szereti, egyébként is sok mindent tanul tőle. Amikor az idő engedi, sokat sétálunk kint.
- Hol ünneplitek a karácsonyt?
- A nagyszülők is Zalaegerszegen élnek, hozzájuk megyünk.
- Közeledik az újabb esztendő, nemsokára meglesz Záven „utódja”. Most figyelni fogod, hogy hol születik az országban az első baba?
- Az idén biztosan. Jó lenne megint zalai, de ennek gondolom kicsi az esélye.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán