Vezető hírek
Összefogás a tigrisekért
Nyílt nap a csácsi állatkertben
A nyílt napon önkéntesek hada szorgoskodott, és az esős idő ellenére is közel 2000 látogató vett részt, és voksolt ezzel szimbolikusan az állattartási körülmények mellett, melyet az utóbbi időben több, köztük többszáz kilométerre lévő állatvédő szervezet kifogásolt.
Az ingyenes nyílt nap ötletét az állatkert tulajdonosának, Kovács Zoltánnak a baráti köre vetette fel. Már a terep előkészítéshez is első kérésre sokan csatlakoztak fizikai munkával, alapanyagokkal, munkagéppel, az állatok etetésére zöldség és gyümölcs felajánlásokkal. A programra a kétkezi munka mellett étel-ital és nyeremény felajánlások érkeztek sorban, szintén a szimpátia megnyilvánulásaként. Az autóval egyébként sem könnyen megközelíthető úton most még „izgalmasabb” volt a közlekedés. A szervezők dicséretére szóljon, hogy egész nap polgárőrök irányították a forgalmat, így komolyabb fennakadás nem volt, bár a kialakított 300 férőhelyes parkolóhely időnként kevésnek bizonyult.
A szívvel-lélekkel dolgozó tulajdonosok életét mostanában sokkolja, hogy az állatkertben bő egy évvel ezelőtt született fehér tigris párt és szüleiket el akarják vinni az állatkertből és az intézményt visszaminősítenék állatsimogatóvá. Tudniillik eredetileg ez volt a titulus a magánerőből létrehozott, állami támogatást nem élvező intézményben. Aztán egyre több állat befogadásával állatotthonná is minősültek. Ezen körbe idővel belevettek cirkuszból kiöregedett, beteg állatokat is, révén a tulajdonos egykor cirkuszban dolgozott és szembesült ezen állatok nehéz sorsával. Az egzotikus állatok, első körben egy kismajom megjelenésével azonban a jogszabályoknak megfelelően állatkertté kellett válniuk. Ehhez hét évvel ezelőtt minden szükséges engedélyt megszereztek, igazolták erre való jogosultságukat, melyet az évenkénti ellenőrzések is megerősítettek. A helyzetben változást az egy évvel ezelőtt született és híresen széppé cseperedett fehér tigris pár hozott. Megnövekedtek az ellenőrzések (október hónapban 4 volt), és a megváltozott jogszabályokra való hivatkozások.
- Eleinte nagyon sok mindenbe belekötöttek, amely kifogások nagy része állatokhoz értő ember számára érthetetlen. Különösen bántó volt, hogy rossz körülményekre, alultápláltságra és az állatok stresszes viselkedésre hivatkoztak, amely nem állja meg a helyét. Ezért is tartottuk a nyílt napot, hogy személyesen mindenki meggyőződhessen az állapotokról. Végül pedig már ott tartottunk, hogy a többi állat nem is volt már érdekes, csak a tigriseket akarták elvinni és visszaminősíteni bennünket. Mi ezt nem szeretnénk. Magánállatkert vagyunk, mindent önerőből hoztunk létre. Én már gyerekkorom óta mentem az állatokat. Most is ezt tesszük, akár olyan állatot is befogadunk, amelyeket a támogatott intézmények anyagi nehézség vagy helyhiány miatt nem tudnak. A tigriseink híresen szépek, nyugodt és barátságos természetűek, fűtött belső térrel rendelkeznek, a kinti ketrecet pedig meg fogjuk emelni. Köszönjük, hogy ilyen sokan mellénk álltak – mondta Kovács Zoltán.
Az állatkert régebbi kialakítású helyein volt egy kis sár az előző napi egész napos eső után. Az új, kaviccsal terített részeken pedig az sem. Valóban el tudnánk képzelni a nagymacskáknak nagyobb helyet, de minden fogságban vagy hobbiból tartott állat sajnos kisebb helyen kénytelen élni, mint ami a valódi igénye lenne. Az állatok, így a tigrisek láthatóan jól tápláltak, mindenki álla leesik a szépségüktől. Ritkán látni ilyen nyugodt és barátságos nagycicákat, amelyek jutalomfalat felajánlás nélkül is első hívószóra jönnek a tulajdonos házaspárhoz a kerítéshez, és már adják is a puszit. Ezt még házimacskánál is nehéz elérni. De a nyugodt és barátságos jelző sok állatra igaz itt. Még a több ezer fős látogatottság és több száz simogatás, odabújás ellenére is. Láthatóan otthon érzik magukat az állatok. És ez az otthonosság „kontrázik” a ridegebb, de nagyobb hellyel. Sajnos az állatok véleményét nem tudjuk megkérdezni ez csak az esetleges pro vagy kontra viselkedés változásban lenne látható.
Végül egy adat: a fehér tigris eszmei értéke jelenleg több millió forint és Magyarországon kevés állatkertben látható csak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le ZalábanVereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőtA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétMit tegyünk, ha pénzügyi panaszunk van?A genetika forradalma - előadás a Keresztury VMK-banLubics Szilvia nyerte a 275 kilométeres ultramaratontÖrömtánc a szív világnapján ZalaegerszegenÚjabb zalai sikerekkel folytatódott a sportlövők Országos Bajnoksága -
rovatunk hírei
Mindszentyneum az építész szemévelÉrtékadó lélekhangok - Kovács KatávalKiscsillag - Zalaegerszeg 2024.Zene a (világ)irodalomban // Kiss Tamás karnagy, zenetanár előadásaTekerj a szívedért, tekerj a zöldbe! 2024.XVI. Pásztorhagyományok NapjaNyáry Krisztián - Így szerettek őkMúzeumok őszi éjszakája 2024.A Lipót rejtelmeiMonostori 22/24 - Jótékonysági emlékkoncert jazz kedvelőknek top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévFelújították a kertvárosi tömbbelsőtMinden korosztálynak kínáltak érdekességet a Kutatók ÉjszakájánA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétReziben tartotta szakmai napját a Zalai Falvakért EgyesületSzociális ellátás: Kiszolgálás helyett közös cselekvés