Vezető hírek
Többszörös véradókat köszöntöttek Zalaegerszegen
Vannak, akik már 200-nál is többször adtak vért
A Göcsej-Palatinus Étteremben rendezett ünnepségen dr. Baracskai Józsefné, Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezetének igazgatója érdeklődésünkre elmondta: most azokat a többszörös véradókat köszöntik, akik a zalaegerszegi véradóállomás rendszeres látogatói. Több mint 120 embert hívtak meg az ünnepségre, idén olyanokat, akik legalább negyvenszer, vagy annál többször adtak vért.
Öröm, hogy néhány 200-szoros véradót is köszönthetnek. Szerencsére sok az önkéntes és népes a tábor, ám általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb korosztályokat, különösen a középiskolásokat nehézkes megszólítani. Remélik célirányos kampányokkal azért őket is sikerül elérni.
Az ünnepségen többek között köszöntőt mondott Gecse Péter alpolgármester, felhívva a figyelmet a segítségnyújtás és a véradás fontosságára. Mint fogalmazott, aki vért ad, az életet ment és ezt nem lehet elégszer megköszönni az önkénteseknek.
A rendezvényen Németh Ágnes, a Vöröskereszt megyei vezetőségének elnöke, ötvenszeres véradó mondott beszédet. Mint mondta, az országban naponta 1600-1800 önkéntes véradó segítségére van szükség a megfelelő vérellátás érdekében. Adj vért, és megmentesz három életet - tartja a mondás. Ám ezt újra és újra tudatosítani kell, hiszen nem könnyű feladat a mozgósítás és a donorszerzés. Hangsúlyozta: a véradás helyett sokan választják a plazmaadást, pedig a kettő nem ugyanaz. Vérre továbbra is óriási szüksége van az egészségügynek.
Az eseményen kulturális műsorral, majd az elismerések átadásával köszöntötték a sokszoros véradókat, a délutánt pedig kötetlen beszélgetés zárta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon