2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A jövő technológiái

2021. november 17. szerda, 18:30
Szerző és fotó: Antal Lívia
Zala 2030 – A jövő technológiái címmel szervezett innovációs konferenciát a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Innovation Week országos programsorozathoz csatlakozva a MeOut Group közreműködésével az Input Program keretében. A járműipari tesztpálya fogadóépületébe érkezőket a Pepper névre hallgató humanoid robot köszöntötte.

A városüzemeltetésben is fontos szerepet kapnak

Bali Zoltán, Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke és Kovács Dezső

Németh István, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ igazgatója nyitotta meg a rendezvényt. Mint mondta, ma olyan technológiai változások zajlanak a mesterséges intelligenciától kezdve az emberi szövetek 3D-nyomtatásáig, ami innovációt követel meg. E tekintetben Zala megye, Zalaegerszeg és környezete mintapélda az országban, hiszen a járműipari tesztpályával olyan beruházás valósul meg, amely nem a követő magatartást, hanem az előregondolkodást helyezi előtérbe. Mi lesz öt év múlva, minek kell megfelelni, és erre a felsőoktatásnak is fel kell készülnie. Ezt szolgálja a Zalaegerszegi Egyetemi Központ együttműködése a várossal, az iparkamarával, a vállalkozásokkal és a szakképzési centrummal, amellyel okleveles technikus képzést indítottak el elsőként az országban. Hangsúlyozta, a középfokú és felsőfokú képzéssel olyan fiatalokat akarnak kinevelni, akik problémamegoldó képességük, kreativitásuk révén képesek az innovációra, új dolgok létrehozására.

Bali Zoltán alpolgármester arról beszélt, hogy a járműipari tesztpályával és az általa idevonzott fejlesztésekkel, mint például a Rheinmetall épülő harcjárműgyára gyára, az ipar 4.0-hoz szorosan kapcsolódó új technológiák jelentek meg. A városüzemeltetés terén a 20. században még az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés megoldása, az utak aszfaltozása volt fontos, a 21. században azonban a városnak is alkalmazkodnia kell a technológiai változásokhoz. Mindez új szintre emeli a városüzemeltetést, amelynek kívánalmait a Smart city stratégiában foglalták össze. Fontos cél a város élhetőségének, fenntarthatóságának és versenyképességének növelése, amely okán olyan okos technológiákat és innovatív megoldásokat kell alkalmazni, amelyek többek között az intézmények minél takarékosabb üzemeltetését teszik lehetővé. Mint mondta, ahogy alakul át a társadalom korfája, úgy fognak versenyezni a városok a képzett humántőkéért. Ebben az lehet a győztes, aki idejében lép.

Kovács Dezső, a ZMKIK elnöke azt mondta, szervezetük felelős szereplőként segíti a vállalkozásokat, hogy haladni tudjanak az innováció és ezzel együtt a gazdasági környezet fejlődésével. A ZMKIK és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. között hamarosan aláírandó együttműködési megállapodással is ezt mozdítja elő. Azt vállalják, hogy lehetőségeiket az információs és kommunikációs technológia területén induló, hazai vállalkozások nemzetközi versenyképességének szolgálatába állítják.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK