2021.10.16., szombat - GálZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

E-City app telefonon és kültéri terminálokon

2021. október 13. szerda, 17:58
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
A Smart City projekt legújabb elemeiről tartottak sajtótájékoztatót a Sportcsarnok előtti téren, ahol többek között bemutatták a nemrég elhelyezett kültéri, érintőképernyős információs terminált is.

Hasznos információk turistáknak és helyieknek

A Top pályázat keretében megvalósuló Smart City program célja a város turisztikai vonzerejének növelése, illetve, hogy elősegítse a Zalaegerszegre érkező turisták tájékozódását, információszerzését, mégpedig a jövő intelligens technológiai megoldásaira alapozva. Az eszközfejlesztéssel természetesen a helybéliek is sok hasznos információhoz juthatnak.

A Sportcsarnoknál is létesült egy kültéri információs pont, terminállal és okos padokkal

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a digitális technikák és az infókommunikáció fejlesztése során 200 millió forintot fordítottak különféle interaktív eszközök beszerzésére, telepítésére. A projekt részeként korábban már átadásra került Zalaegerszeg belvárosi wifi zónája. A város közterein, ötvenhárom jeladó eszköz segítségével, mintegy 1 kilométer átmérőjű körben bárki ingyenesen használhatja az internetet saját okoseszközén keresztül. 

A másik fontos fejlesztés az internetes kommunikációra és a mobil eszközök használatára épülő e-City Turisztikai Portál, valamint az e-City Turisztikai Mobil Applikáció. Utóbbi mind Android-os, mind IOS platformokra letölthető az „áruházakból”. Az e-City app lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megismerjük, felfedezhessük Zalaegerszeget, hiszen többek között tájékoztatást ad az aktuális programokról, a túrázási lehetőségekről, a vendéglátóhelyekről, szálláshelyekről és a város nevezetességeiről is.

Sok információval szolgál az e-City app- és Turisztikai Portál

A projekt részeként telepítésre került három kültéri érintőképernyős, interaktív információs terminál, három pár kültéri moduláris okos pad, valamint gyerekek számára egy okos játszóeszköz is. Ezek négy helyszínen – a Piac téren, a Dísz téren, az Autóbusz pályaudvaron és a Sportcsarnok előtti téren – állnak a turisták és a helybéliek rendelkezésre. A mobil appon és a kültéri információs tornyokon ugyanaz az alkalmazás fut, ugyanolyan tematika mentén – hangzott el.

Régi ígéret volt, hogy „okos” várossá alakul Zalaegerszeg. A közlekedési lámpák átalakításától kezdve az e-információs pontokig számos ötlet felmerült, melyek közül a Smart City projektnek hála sok minden meg is valósult – mondta Vigh László országgyűlési képviselő. A fiatal korosztályok biztos, hogy szívesen használják majd az új eszközöket, hiszen ez az ő világuk – tette hozzá.

Dr. Káldi Dávid a belvárosi körzet önkormányzati képviselője is örömtelinek nevezte a fejlesztést. Mint fogalmazott, amikor a város 2015-ben megalkotta a turisztikai koncepcióját, az volt a cél, hogy Zalaegerszeg ne csak a múlt és a jelen, hanem a jövő városa is legyen. A most átadott eszközök az utóbbi szemléletet képviselik. Nemcsak a turistákat, hanem a zalaegerszegieket is arra buzdítja, hogy töltsék le telefonjukra az e-City applikációt, hiszen ezzel tényleg friss és gyors információkhoz juthatnak például a szórakozási lehetőségekkel kapcsolatban. De az aktuális közlekedési információk és az orvosi ügyeletek is megtalálhatók rajta.

Mobiltelefonra is letölthető az alkalmazás

A mobilos alkalmazás és az információs terminál kiépítésének előzményeiről Bali Zoltán alpolgármester, projektfelelős szólt. Mint mondta, az eszközfejlesztés szakmai összefogás eredménye; a műszaki osztály, a Zalaegerszegi Tourinform Iroda és több helyi informatikai cég is sokat tett azért, hogy minden a tervek szerint valósuljon meg. Egyelőre a már említett négy helyszínen érhetők el az információs terminálok és az okos padok (melyek telefontöltésre és kerékpárpumpálásra is alkalmasak a pihenésen túl), de a jövőben szeretnék ezt bővíteni a most zajló építkezésekhez kapcsolódóan.

Arra törekednek, hogy minden olyan térre, vagy intézmény közelébe létesüljenek kültéri okoseszközök, ahol várhatóan sok ember fordul meg.
     
     
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK