Vezető hírek
Egy családi vállalkozás sikere
Dömötör Csaba köszöntőjében továbbá méltatta, hogy az idén 30 éves gazdasági társaság több generáció összefogásán alapul, mely egyben jelzi azt, a zalaegerszegi céghez hasonló családi vállalkozások nélkül elképzelhetetlen Magyarország újraiparosítása, az ország erősödése.
Átadták a Csejtei Fém-Vill Kft. új csarnokát
Valóban idén kerek évfordulóhoz érkeztek, hiszen édesapja 30 évvel ezelőtt egy garázsban hozta létre lakatosműhelyét, ami alatt mára nemzetközi nagyvállatoknak beszállító céggé fejlődött – emelte ki Csejtei Andrea, a Csejtei Fém-Vill Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a családi vállalkozás az eltelt évtizedek mindig törekedett a stabilitásra, a fejlesztésre és modernizálásra a nehezebb gazdasági körülmények között is. Az elmúlt hét évben megvalósított beruházásoknak köszönhetően – melyekhez mintegy 142 millió forintos támogatást is kaptak – jelentősen növekedtek kapacitásaik. Így 2009-hez képest 2016-ra megötszörözték árbevételüket, ami a tavalyi évben másfél milliárd forintot jelentett. Ebben az időszakban több mint 3 milliárd forinttal járultak hozzá a GDP-hez. A foglalkoztatotti létszámát 37 fővel emelte, így jelenleg 65 főnek ad munkát a vállalkozás, mely vékony- és finomlemezek megmunkálásával alkatrészeket állít elő az elektromos ipar, a gép-, a csomagolóanyag- valamint a bankautomata-gyártók számára.
Az ügyvezető kitért arra, hogy a Hock János úti telepüket kinőtték, ezért területet vásároltak 56 millióért és felépítették új 6500 négyzetméteres üzemcsarnokukat 950 millió forintból a zalaegerszegi északi ipari parkban. A beruházás saját erőből és banki hitelből valósították meg. Hozzátette, elbírálásra vár egy idén beadott GINOP-pályázatuk, melynek segítségével 558 millió forintot költenének gépbeszerzésre. Ezáltal 50-60 fővel növelnék foglalkoztatotti létszámukat.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, a Csejtei Fém-Vill Kft. a ma Magyarországon működő mintegy 700 ezer kisvállalkozás egyike, melyek életben tartják az országot, megélhetést biztosítva a családoknak.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere kiemelte, hogy az önkormányzat idén innovációs díjban részesítette a Csejtei Fém-Vill Kft.-t, elismerve eddigi eredményeit. Többek között beszélt arról, hogy 2017-ben két nagy jelentőségű projekt indul el, melyek Zalaegerszeg Európa térképére való felkerülését jelentik. Az egyik a hat milliárd forintból létesülő logisztikai központ és konténerterminál, míg a másik az európai szinten is egyedülálló járműipari tesztpálya 40 milliárd forintos beruházása.
Dömötör Csaba pohárköszöntőjében szólt még a 165 milliárdból épülő R76-os gyorsforgalmi útról, valamint a digitális rendszerek összehangolását biztosító okos város programról. Azt mondta, városvezetésének és képviselőinek köszönhetően ez a térség ma az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szeglete.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban