trianon
közélet
A veszteségek a mai napig sokkolnak
A trianoni békediktátum aláírásának 103.évfordulóján, június 4-én – mely dátum 2010. óta a Nemzeti Összetartozás Napja is – megemlékezést tartottak a Bajcsy-Zsilinszky téren álló emlékműnél, félárbocra eresztett zászló mellett.
közélet
Emlékműsorok a Nemzeti Összetartozás Napján
A legszomorúbb gyásznap volt egykor, a 2010-ben hozott törvényrendelet alapján a Nemzeti Összetartozás Napjaként is szolgál a nemzet egyik legnagyobb tragédiájának, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója. Idén Zalaegerszegen a szokásosnál nagyobb volumenű ünnepséget rendeztek ez alkalomból, három helyszínen: a Dísz téren, a Rózsák terén lévő székelykapunál és a Bajcsy-Zsilinszky téren az országzászlónál.

egyszervolt
Tófejen trianoni emlékparkot avattak
Ma megyeszerte megemlékezést tartottak a trianoni békediktátum 102. évfordulóján. Tófejen ez alkalomból felavatták a trianoni emlékparkot, ami a helyi faluszépítő egyesület és a Road Wanderers Motoros Club kezdeményezésében és kivitelezésében és az önkormányzat támogatásával épült meg.

egyszervolt
Trianon elválasztott, mégis összetartozunk
A Trianon 100 Összetartoztunk – Összetartozunk című országos vándorkiállítás hatodik állomására, Zalaegerszegre érkezett. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából elindított tárlat a 1920-as békediktátum következményeit és az államiság megőrzése érdekében tett erőfeszítéseket mutatja be. A városi sportcsarnok előtt tekinthető meg január 18-ig minden nap 10 és 18 óra között.
közélet
Emlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
A magyarságot és az országot megcsonkító trianoni békediktátum elrendelésének 101. évfordulóján Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky téren, a tavaly felállított országzászló emlékműnél került sor a megemlékezésre.

köztér
Misztikum és összetartozás
Székelykaput avattak a Rózsák terén a Nemzeti Összetartozás Napjának tiszteletére. A díszes kapu Esztány Zsolt csíkszentléleki népi iparművész munkája. A város új köztéri alkotása a Bethlen Gábor Alap, valamint a zalaegerszegi önkormányzat támogatásával valósult meg.

közélet
Kötetben az összetartozás elmúlt 20 éve
Összetartozunk címmel kötetet jelentetett meg a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Társaság fennállásának 20. évfordulójára. Az elmúlt két évtized krónikája a kiadvány, melynek bemutatóját a zalai megyeszékhely dísztermében tartották, mint a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó, „Minden magyar felelős minden magyarért” elnevezésű programsorozat első állomását.
egyszervolt
Trianon és az olajipar
Az 1920-ban aláírt trianoni békediktátum és annak tragikus következményei közelgő évfordulójára kiállítást rendeztek a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban. Részben az intézmény saját, trianoni, és ez időszak kőolajipari vonatkozású anyagait, részben ismerősök, támogatók által felajánlott tárgyi és egyéb emlékeket mutatnak be a nyilvánosságnak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Az én hobbim (4), Orbán-nap (2), Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (2), 110 éves jubileum (1), Betörés és lopás (1), Vonyarcvashegy, Művelődési Ház és Könyvtár (34), Color Club (1), Napkorona fesztivál (1), dr. Gyimesi Endre (69), Offner család (1), Hotel Karos Spa****superior (1), Alternatív szülőszoba (1), Go Boating nap (1), Dr. Rashed Aref osztályvezető főorvos (3), Humorest (2), Tóth Imre költő (6), Steven Dick nagykövet-helyettes (1), Gyorshajtás (1), Prof. dr. Horváth József akadémikus (1), HÁZASSÁG HETE (15)
1-20 21-40