Vezető hírek
Jelentős beruházások a ZÁÉV kivitelezésében
A cégcsoport számít az építőipar fellendülésére
A Göcseji Múzeumhoz épülő Mindszentyneum látványterve
Dormán József vezérigazgatóval beszélgettünk, akit május elsejével neveztek ki a zalaegerszegi székhelyű vállalat élére. A posztra tapasztalt felsővezetőként került, hiszen ezt megelőzően vállalkozási igazgatóként dolgozott. Tudása mögött a cégnél eltöltött hosszú évek is állnak.
– Valóban, lassan 25 éve vagyok már itt. Saját nevelésű munkatársaként végig jártam a ranglétrát, előkészítő mérnökként, művezetőként kezdtem, majd jutottam egyre feljebb. A ZÁÉV Zrt. egyik értéke éppen a humánerőforrásra irányuló belső szervezetfejlesztésben rejlik. Az idősebb kollégák átadják tapasztalataikat a fiatalabbnak, így felnő egy új generáció, amely tovább viszi a céget. Peresztegi Imre korábbi elnök-vezérigazgató a továbbiakban a vállalat elnöki feladatait látja el. Vezérigazgatóként bizalmát élvezve, ezen cégkultúra mentén szeretném folytatni az elődök által megkezdett munkát, és még magasabb szintre emelni a ZÁÉV nívóját. Ehhez rendelkezésre áll egy jó szakembergárda, amellyel továbbra is növekedési pályán tarthatjuk a vállalatot.
A zalaegerszegi új uszodánál már homlokzati elemeket rakják
– Ez az év azonban nem várt kihívást hozott a koronavírus-járvánnyal, befolyással bírva az építőiparra is. Mit jelentett ez a ZÁÉV életében?
– Az idei esztendő a pandémia miatt felemásra sikeredett. Menet közben ugyanis korrigálni kellett üzleti tervünket, ami az év végére a nehézségek ellenére is teljesülni látszik. A beruházások élénkülését tapasztalva a jövő azonban bizakodással tölt el bennünket. Az állam is élen jár a beruházások serkentésében, mely által ismét több munkalehetőség kínálkozik a piacon. A járvány ideje alatt nagyprojektjeink nem álltak le, viszont a megrendelői döntések elhalasztódtak ősz végére. Ezzel párhuzamosan a magánmegrendelők is megtorpantak, mindenki kivárásra rendezkedett be. Mindez együttesen hatott ki az építési piacra.
– Ahogy mondta, a nagyprojekteken folyamatosan tudtak dolgozni idén. Hol tartanak most ezek a beruházások a zalai megyeszékhelyen?
– Zalaegerszegen három nagy tendert nyertünk el. Az év elején kezdtük meg a Göcseji Múzeum neobarokk épületének felújítását, ami a környezetrendezéssel együtt 2021 végére készül el. Júliusban alapkőletétellel indult a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont, vagyis a Mindszentyneum kivitelezése, amelynek befejezési határideje 2022 tavasza. A Göcseji Múzeum rekonstrukciója eredeti építészeti jegyeinek megtartása miatt különleges feladat, a Mindszentyneum pedig a pinceszint földkiemelése és víztelenítése során alkalmazott egyedi technológia miatt jelentett kihívást. A megyeszékhelyen az új verseny- és tanuszoda építése is az ütemterv szerint halad. Igazán látványos szakaszához érkeztünk, hiszen már a homlokzati paneleket emelik be munkatársaink. A maga nemében szintén különleges a nagykanizsai multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok. A szerkezetkész épület bokrétaünnepét november 22-én tartották. A beruházás a jövő év végére készül el.
Madártávlatból az épülő nagykanizsai sportcsarnok
– Ha kitekintünk a megyéből, milyen munkákat említene meg?
– Szombathelyen idén fejeztük be a Nyugat-magyarországi Utánpótlás Nevelési Centrum építését. A fővárosban nemrég kezdtük el a Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezését a Magyar Építő Zrt.-vel közösen konzorciumban. A létesítmény a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra készül. Szintén konzorciumban épül az Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont a Városligetben. Laki-telken a népfőiskola részére létesítünk egy új hotelt. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának új oktatási és kutatási épületének kivitelezésével már a befejezéshez közeledünk. Budapesten a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium felújításával és épületbővítésével elkészültünk. A beruházást Orbán Viktor miniszterelnök október közepén adta át. Ez évben került átadásra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részére a műemléki védelem alatt álló Ludovika Szárnyépülete is.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felújított Ludovika Szárnyépülete
– Növekedhet az építőipari termelés volumene jövőre?
– Mind az állami, mind pedig a magánrendelések tekintetében újra élénkült a piac, ami biztató, hogy jövőre is hasonló nagyságrendű projektekben vehetünk részt. A ZÁÉV Zrt. mögött immár több mint hetven éves tapasztalat áll, ezt bizonyítja számos nagy volumenű beruházás országszerte cégünk kivitelezésében. A humánerő-fejlesztés, a szakképzés, a digitalizáció irányába tett lépéseink, az integrált vállalatirányítási rendszerünk folyamatos fejlesztése együttesen olyan erőforrást és stabilitást képvisel, ami miatt cégcsoportunk továbbra is meghatározó szereplője lehet a magyar magasépítési piacnak – zárta a beszélgetést Dormán József vezérigazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban