Vezető hírek
Újabb nagyberuházást indít az ADA Zalaegerszegen
Minderről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be budapesti sajtótájékoztatóján. Az eseményen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere is.
Elhangzott: a legnagyobb osztrák bútorgyártó vállalat öt üzeméből három Magyarországon működik, és az eddigi 1360 fős magyarországi dolgozó létszámot tovább növelik, mintegy száz fővel. Az ADA újabb beruházása tovább javítja majd a magyar exportteljesítményt, és a magyar-osztrák gazdasági kapcsolatok is még szorosabbá válnak. Szijjártó Péter jelezte, hogy a nagyon alacsony munkanélküliség egyben új kihívást is jelent, ugyanis kulcskérdés a megfelelő számú és képzettségű munkaerő. A kormány ezért döntött úgy, hogy a munkavállalók lakhatásához nyújtott vállalati támogatásokat, adómentességeket növeli, ezzel is elősegítve a munkaerő mobilitást azokból a térségekből, ahol még mindig az átlagosnál magasabb a munkanélküliség.
Vigh László országgyűlési képviselő a zalaegerszegi fejlesztések közül kiemelte az épülő járműipari tesztpályát, valamint a konténerterminált. Jelezte azt is, hogy a zalai megyeszékhely mindent megtesz azért, hogy megfelelő munkaerő álljon rendelkezésre. Megemlítette a 600 millió forintból átalakításra kerülő ZÁÉV munkásszállót.
Balaicz Zoltán polgármester érdeklődésünkre elmondta: az ADA beruházásával tovább erősödik Zalaegerszeg és a megye ipara is. Emlékeztetett: 2015-ben épült meg az osztrák bútoripari cég új üzeme Zalaegerszegen, a déli iparterületen. Az egymilliárdos beruházás eredményeként egy nyolcezer négyzetméteres csarnok épült meg és 152 új munkahely jött létre. A cég fejlődése, valamint a megrendelés-állomány növekedése miatt az ADA újabb befektetésre szánta el magát.
Mint fogalmazott, az új beruházás 2018 nyarán indul és új, tízezer négyzetméteres csarnok épül a jelenlegi mellé, ezzel Zalaegerszeg és Bocfölde tulajdonképpen „összeérnek” majd. Újabb ötven munkahely jön létre, így a zalaegerszegi létszám több mint kétszáz lesz. Megjegyezte: az idei évben még további két EKD bejelentés várható a zalaegerszegi gazdaságfejlesztési beruházásokkal kapcsolatban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán