2020.09.25., péntek - Eufrozina, KendeZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Zalaegerszeg reptéri, vasúti, tengeri összeköttetéssel

2016. november 17. csütörtök, 16:44
Szerző: Antal Lívia Fotók: AL
A zalai megyeszékhelyt az M7-es autópályával összekötő 2x2 sávos gyorsforgalmi út megépítésével gyakorlatilag reptere is lesz Zalaegerszegnek – vélekedett Balaicz Zoltán a Széchenyi Programiroda Közel a segítség című országos konferenciasorozatának megyeszékhelyi állomásán.

Az új gyorsforgalmi út megépítése 160 milliárd forintos költségvetéssel szerepel, amit Zalaegerszeg polgármestere úgy értékelt, hogy ekkora léptékű útfejlesztés még nem valósult meg Zala megyében. Az újonnan kijelölt déli nyomvonal közvetlenül érinti a sármelléki nemzetközi repülőteret, ami direkt reptéri kapcsolatot jelent Zalaegerszeg számára. Mindez a város és a megye gazdaságfejlesztése szempontjából rendkívüli nagy előnnyel bír majd, hangoztatta.

Megyét érintő fejlesztésekről a Széchenyi Programiroda konferenciáján

A Modern városok program keretében ezen felül ipari vasúti összeköttetés is létesül az északi ipari park és Zalaszentiván között, melynek tervezését 100 millió forintos költségvetéssel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már megkezdte. A fejlesztés logisztikát érintő jelentősége abban is megmutatkozik, hogy Zalaegerszeg – Zalaszentivánon keresztül – közvetlen vasúti kapcsolattal fogja elérni a koperi nemzetközi tengeri kikötőt. A polgármester többek között beszélt arról, hogy az új uszoda alapkőletétele 2017 első felében megtörténhet, az alsóerdei rekreációs és sportközpont megépítése pedig megkezdődhet. A Modern városok program révén teljesen új arculatot kap a belváros, hiszen felújítják a kvártélyházat, a Mária Magdolna templomot, a plébániát, a Göcseji Múzeumot, és melléje felépítik a Mindszenty József Zarándokközpontot.

A járműipari tesztpályával Zalaegerszegen megkezdődik a harmadik évezred – hangsúlyozta Vigh László. A járműipari tesztpálya fejlesztésével megbízott miniszteri biztos, országgyűlési képviselő kifejtette, Zalaegerszegen – egyedülálló módon – márkafüggetlen tesztpályát hoznak létre, hogy a világ minden tájáról ide vonzzák az autonóm (önvezető) és elektromos autók fejlesztésében érdekelt nagyvállalatokat. Ezt a feladatot, a már bejegyezett, állami cég, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. látja el.

Jelezte, várhatóan 2017 tavaszán írják ki a közbeszerzést, melyet követően a nyár végén, ősz elején letehetik az alapkövet. Erre az időre a 250 hektáros területet alkalmassá kell tenni a kivitelezés azonnali megkezdésére. A komplett építkezés a kiszolgáló egységek létesítésével együtt 2020-ra fejeződhet be. A munka igazán csak ezután következik, hiszen rentábilis fenntartáshoz 10-15 nagyvállalatot kell legalább bevonni. A járműipari tesztpálya mintegy 400 magasan kvalifikált mérnöknek teremt álláshelyet, ami a helyi szakképzés és a műszaki felsőoktatás fejlődését is magával vonja.

A lakosság is értesül az itt zajló fejlesztésekről, hiszen önvezető buszok és személyautók tesztelésével találkozhatnak majd a városban. Terveznek egy hosszabb teszt utat Győr és Budapest érintésével is. Vigh László úgy értékelt, a járműipari tesztpálya nemcsak Zalaegerszeg és Zala megye, de a Dunántúl jövőjére is nagy hatással lesz az elkövetkező száz évben.

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a megye 2020-ig szóló uniós fejlesztési feladatait ismertette, melyre TOP-programban 23 milliárd forint áll rendelkezésükre, továbbá 150 millió forint a Mura Nemzeti Program megvalósítására. A 19 pályázati konstrukcióban eddig 17 pályázati kiírást hirdettek meg, melyek többek között gazdaságfejlesztésre, foglalkozatás-bővítésre, önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére, kerékpárutak építésére, valamint az egészségügyi és szociális alapellátások fejlesztésére irányultak. A forráskeretre összesen 233 pályázat érkezett be a településekről, melyek támogatási igénye 36 százalékkal több a rendelkezésre állónál. Az elnök jelezte, döntésre várnak, hogy a projektek megvalósítása végre megkezdődhessen.

A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, aki örömét fejezte ki a megyében megvalósuló több beruházás, közte a járműipari tesztpálya kapcsán. Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű fejlesztésétől azt várják, hogy hosszú távon 0,3 százalékponttal növelje a magyar gazdaság teljesítményét. Kele János, a Miniszterelnökség Monitoring és Értékelési Főosztályának munkatársa a 2014–2020-as pályázati ciklus eddigi tapasztalatairól számolt be.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK