Dr. Sifter Rózsa főispán
köztér
Új forgalmi rend a Kosztolányi úton - elindult a közlekedés
Hétfő reggel hivatalosan átadták a forgalomnak Zalaegerszegen a kétirányúsított Kosztolányi utca Balatoni úttól – Béke-ligeti útig terjedő szakaszát. A fejlesztés első ütemét lezáró avatóünnepségre a Béke-ligeti utca új csomópontjánál került sor.
gazdaság
35 éves a vállalkozói érdekképviselet
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei szervezetei idén márciusban tartják taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói érdekképviselet zalai szervezete is megtartotta éves gyűlését, amelyen az idén 35 éves VOSZ öt évre szóló stratégiai és cselekvési programjáról is hallhattak az érdeklődők.
gazdaság
Zalaegerszeg választ ad a kihívásokra
Zalaegerszeg elmúlt esztendejét értékelte és a 2023-as évre vonatkozó terveit ismertette évindító sajtótájékoztatón prof. dr. Palkovics László elnök, vezérigazgató, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa főispán és Balaicz Zoltán polgármester. A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvényen elhangzott, Zalaegerszegen idén közel 14 milliárd forint értékben fejeződnek be beruházások, és csak a TOP Plusz Programot nézve mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések.
közélet
Disznótoros kolbásztöltő versennyel
A decemberi felsőrajki vásár keretében kézműves kirakodó vásárral, disznótorossal és kolbásztöltő versennyel várták a vendégeket a településen. A közéleti szereplők immár hagyományos év végi összejövetelén részt vett dr. Sifter Rózsa főispán, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere valamint a környék településeinek vezetői. A rendezvény házigazdája Vigh László miniszteri biztos, Zala megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselője volt.
köztér
Munkácsy emléktáblát avattak
A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány és a megyei kormányhivatal jóvoltából újabb jeles személyiségnek állítottak emléktáblát a belvárosban. Az egykori Zóna épületén ezentúl az utca névadójának, Munkácsy Mihály festőművésznek az arcképe látható.
közélet
Zalalövőn megnyílt a 10. kormányablak
Zalalövőn átadták a megye tizedik, illetve az ország 308. kormányablakát, amit a polgármesteri hivatal földszintjén az okmányiroda átalakításával hozott létre a Zala Megyei Kormányhivatal a város együttműködésével.
közélet
Átadások és új beruházások
Zalaegerszeg a 2022-es esztendőt az elkészült fejlesztések átadása, valamint újabb jelentős beruházások megkezdése évének tekintheti, hangzott el egyebek között a hagyományos évindító sajtótájékoztatón, amelyen Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Balaicz Zoltán, a zalai megyeszékhely polgármestere tartott a Megyeházán.
oktató
Rajzban a választott szakmáról
Szakmák és mesterségek világa címmel hirdetett művészeti pályázatot a Zala Megyei Kormányhivatal a pályaválasztás előtt álló általános iskolások számára. A felhívásra beérkezettek közül a legjobbakat oklevéllel és értékes ajándékokkal díjazták a Megyeházán.
közélet
A védelmi igazgatásban végzett munka elismerése
A Zala Megyei Védelmi Bizottság legutóbbi ülésén a testület által az elmúlt évben alapított Zala Megye Védelméért emlékplakettel ismerték el Egri Gyula tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének a védelmi igazgatásban végzett kiemelkedő tevékenységét.
zöld
Zalaegerszeg a jövő városa
A klíma- és környezetvédelem, az energiatudatosság, a mobilitás és a digitalizáció témakörét ölelte fel a második alkalommal megrendezett GreenTech Zalaegerszeg Zöldenergia és Fenntarthatóság szakkiállítás, konferencia a járműipari tesztpálya fogadóépületében. A kormányzati, önkormányzati, intézményi és vállalati szereplők mellett diákok is részt vettek a kétnapos rendezvényen, amely a pályaorientáció és a környezettudatos szemléletformálás jegyében is zajlott.
oktató
Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központja
Nyílt napot tartott pénteken zalaegerszegi központjában a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC). A tehetséggondozással foglalkozó országos intézmény a 2021 szeptemberétől induló – felsősöknek és középiskolásoknak szóló – képzéseiről tájékoztatott. A TIT épületében rendezett nyílt napra a diákokat, pedagógusokat és a szülőket is várták; a résztvevők előadásokon, workshopokon vehettek részt.
közélet
Ülésezett a Zala Megyei Területi Településrendezési és Építészeti-Műszaki Tervtanács
A Zala Megyei Területi Településrendezési és Építészeti–Műszaki Tervtanács 2021. április 8-án tartotta soron következő rendes ülését a zalaegerszegi Megyeháza Deák termében, amelyen dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Lengl Zoltán állami főépítész, valamint a tervtanács tagjai vettek részt.
közélet
Beruházások befejezése, újak indítása
Zalaegerszegen a megkezdett beruházások befejezése és átadása mellett újabb nagyprojektek tervezése kezdődhet idén. A 2021-es esztendő a megye számára is több lehetőséget biztosít azáltal, hogy jelentősen emelkedett a fejlesztésekre fordítható forrás – hangzott el az évindító sajtótájékoztatón, amit a felszólalók sorrendjében dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere valamint dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke tartott a megyeházán.
közélet
Díjat vehetett át Resznek Község Önkormányzata a közfoglaltatási programokban való kimagasló munkájáért
A Belügyminisztérium 2020. évben – a Zala Megyei Kormányhivatal javaslatára - START PLUSZ díj elismerésben részesítette Resznek Község Önkormányzatát. A település 2014-től kezdődően vesz részt a közfoglalkoztatási programokban, melyeket korábban még alacsonyabb létszám bevonásával valósítottak meg, jelenleg viszont már 24 főt foglalkoztatnak ebben a formában.
közélet
Elismerték a védelmi igazgatásban nyújtott kimagasló munkát
Kitüntetéseket adtak át a védelmi igazgatásban nyújtott kimagasló munkáért november 17-én. A „Zala Megye Védelméért” emlékplakettet dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, míg a „Honvédelemért” kitüntető cím III. fokozatát Vincze Anna Lúcia vezető megyei mentőtiszt és Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója vehette át Zala megye kormánymegbízottjától, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnökétől.
gazdaság
Zalaegerszegi Patrióta Klub alakult
Alakuló ülést tartott a Zalaegerszegi Patrióta Klub 31 vállalkozó taggal. A több éve jótékonyan működő Zrinszki Alapítvány kezdeményezésére létrejött várossegítő csapat már a korlátozások idején megkezdte tevékenységét, viszont közös összejövetelre csak most kerülhetett sor.
közélet
A megye kiemelt beruházásairól
Zala megyét 104 nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás érinti, melyek haladásáról munkacsoportülésen számoltak be a beruházók, az építtetők valamint a megyei és járási hatóságok munkatársai a Zala Megyei Kormányhivatalban.
civil
Civilek: felelősen a társadalomért
A civil nap alkalmából tartott kerekasztal-beszélgetést a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület, melyen a megye városainak polgármesterei, alpolgármesterei, önkormányzati képviselői valamint a civil szervezetek vezetői jelentek meg. A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott és Czotter Csabáné, az egyesület elnöke.
közélet
Empátiával és elkötelezettséggel a közigazgatásban
Zala megyében soha nem merültek fel nehézségek, itt a közigazgatás valóban képes kiszolgálni azokat a fejlesztéseket, amelyek segítenek abban, hogy egy évtizeden belül Magyarország egyik legfejlettebb térsége legyen. Ehhez Zalaegerszeg is óriási lépéseket tett az elmúlt időszakban, hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zala Megyei Kormányhivatal a járműipari tesztpálya fogadóépületében tartott szűkített állománygyűlésén.
közélet
Milyen év elé néz a megye és a megyeszékhely?
Munkás, nyugodt év várható, fogalmazott Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a Megyeházán tartott évindító sajtóeseményen, amelyen rajta kívül dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere számolt be a megyét és a megyeszékhelyt érintő idei tervekről és beruházásokról.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár (33), Klubfoglalkozás (1), kiállítás megnyitó (209), Ágh Edit festőművész (1), Celldömölk Moziműsora (29), Egregyi Múzeum (24), MenDan Magic Spa & Wellness Hotel Zalakaros (2), jóga (28), Gyenesdiás - Körforgalom, Kárpáti korzó (13), Széchenyi István (4), Meghívás gyermeknapra (2), Gyermekközpontúság (14), Reumatoid Artritisz Betegklub (3), Ezotéria (4), Szentbékkálla (2), Elefánt koncert (3), Hibrid Honvédelmi Verseny (1), Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete (3), KEREKÍTŐ (5), sportlövészet (1)
1-20 21-40