Vezető hírek
Adventi Eszterhéj koncert Andráshidán
A Kárpát-medence dallamkincséből válogatott a trió
Az est Berkes Dániel énektanár és családja javára szerveződött. Többek között Prága, Brünn és Érsekújvár után érkezett a zenekar trió formációja az adventi koncertsorozat részeként az andráshidai Szent Kereszt Felmagasztalása templomba, mely az egyetlen (kis) magyarországi helyszínük karácsony előtt.
Az összegyűlteket Léder Anita, a rendezvény szervezője köszöntötte. Majd Domján István településrészi képviselő beszélt az advent nyújtotta különös lelki épülés lehetőségéről és meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún. Végül Gyöngyös Balázs plébános szólt a közösséghez, és örömmel nyugtázta, hogy a templom ezúttal koncertnek helyet adva is segíti az ünnepre való felkészülést, a másik ember mellé állást. Valamint utalt a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális egyház jellemzőire is.
A magyar népzene iránt elkötelezett együttes koncertje során az egész Kárpát-medence dallamkincséből válogatott. A trió tagjai voltak Karát Eszter (ének), Fekete Krisztián (cimbalom) és Orbán József (tangóharmonika).
A rendezvény ingyenes volt, viszont aki tehette, Berkes Dániel és családja javára adakozhatott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás