Vezető hírek
Koncertdömping a PopUpban
Február 17-én a 30Y frontembere, Beck Zoli játszik Zalaegerszegen a Cseh Tamás program keretében. A zenész, szövegíró ezúttal nem nagy zenekarral érkezik, hanem saját szerzői estjével szórakoztatja majd a közönséget.
Március 10-én a Katona József Színház színművészének, Tasnádi Bencének Ed Is On nevű zenekara lép színpadra. 2015-ben már megjelent egy nagylemezük, Velem csak a baj van címmel. A dalokat elgondolkodtató szövegek, és fülbemászó dallamok jellemzik. A koncerteken mindez drámaisággal és szuggesztív előadásmóddal ötvöződik.
Beck Zoli, Balaton, Jónás Vera
A Fixi4 formáció fennállása óta először játszik majd Zalaegerszegen, március 25-én. A zenekar nevében a 4-es szám 4 személyt jelent, akik absztrakt dzsezzi, lazás hiphop, olykor nyakizom-próbáló funk ütemekkel szórakoztatják a közönséget.
Március 31-én egy multikulturális blues, rock, soul dallamokat játszó csapat, a Mongooz An The Magnet trió lép fel a PopUpban. A zenekar tagjai három országból – Norvégia, Írország, Magyarország – érkeznek, és zenéjükkel garantáltan táncra perdítik a nézőket.
Vigh Mihályt, a Balaton együttes frontemberét már nem kell bemutatni a zalaegerszegi alternatív zenét kedvelő közönségnek. Az elmúlt évtizedekben többször járt már a város különböző szórakozóhelyein, és a PopUpnak is visszatérő vendége. Április 7-én ezúttal a Balaton együttes lép fel; a klasszikus
Április 22-én a Jónás Vera Experiment zárja a programsorozatot. A fiatal énekes-dalszerző nemcsak a hazai könnyűzene egyik legígéretesebb tehetsége, hanem lassan Európáé is. Annál is inkább, mert Budapesten kívül Londonban él és alkot. Modern könnyűzene, élő elektronika és lágy gitárszólamok jellemzik dalait.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás