Vezető hírek
Megtisztulva, újrahangolva
Takács Kata, az intézmény művészeti titkára érdeklődésünkre elmondta: tizennégy éve várat magára a karbantartás. A hangszer ugyan jó állapotban van, és folyamatosan használják is a zenészek, de 4-5 évente ráférne egy alapos takarítás, erre sajnos az utóbbi időszakban nem kerülhetett sor. A mostani szervizelés gyakorlatilag a sípok tisztítását, átfújását jelenti. A legnagyobb sípok 5,5 méteresek, a legkisebbek 5 milliméter körül vannak. Összesen 2470 darab sípból tevődik össze a hangszer, aminek jó része a közönség előtt rejtve van. Egy kéthetes munkafolyamatról van szó, melyet a város önkormányzata támogat.
30 éves az orgona
A dolog nehézsége abban rejlik, hogy a munkálatok nagyon szűk helyen folynak, épp hogy elfér két ember a sípok között az emeleti részen. A blokkokba elhelyezett sípokat – a nagyméretűeket kivéve – leszerelik; portalanítják, átfújják. Két, Budapestről érkezett szakember végzi a karbantartást. Egyikük orgonaépítő, a másik pedig fúvóshangszer-készítő -és javító mester. A tisztítását, természetesen újrahangolás is követi.
A művészeti titkár az október elsejei koncerttel kapcsolatban elmondta: az orgonaünnep valójában egy „orgonapárbaj” lesz, Mátyás István zalaegerszegi születésű, jelenleg Bécsben élő orgonaművész és Elekes Zsuzsa Liszt- és Bach-díjas orgonaművész hangversenyére kerül sor. Az előadók egymást váltva adnak majd elő orgonaműveket, ám egy igazi ritkaságra is készülnek: a koncert végén ugyanis egy négykezes játékkal is megörvendeztetik a közönséget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen