Vezető hírek
Szívből muzsika a könyvtárban
A Valentin-napra hangolódtak a zeneiskola tanárai
Tóth Renáta igazgató elmondta, a könyvtári program kínálatába immár a zene is beletartozik. Harmadik alkalommal hívtak a zeneiskolából fellépőket. Korábban a könyvtári napok és az advent kapcsán, most pedig a közelgő Valentin-nap alkalmából.
- Szerelmes dalokat adnak elő a tanárok, Horváth Barbara (fagott), Zumbók-Jakobovics Nikoletta (cselló) és Farkas Károly (kürt). Jó merítés ez azoknak, akik szeretik a zenét, hiszen a komolyzenétől Frank Sinatráig vegyes a kínálat. De nemcsak zene szól, hanem egy kis kortörténetet, illetve hangszerismertetőt is adnak a fellépők.
- Kit kívánnak megszólítani az ilyen jellegű programokkal?
- Vegyes életkorúak az érdeklődők. Vannak hangszeren tanuló gyerekek, akiket a kötetlenebb zenei élmény miatt hoznak el a szülők. Vagy idősebbek, akik korábban játszottak hangszeren. Vagy egyszerűen, akik szeretik a zenét – mondta Tóth Renáta. – Valentin-nap pedig nemcsak a szerelmesekről szól, hanem az emberi kapcsolatokról, a barátságok ünnepe is ez. Amihez egy kis zenei kikapcsolódás jól illik.
- Gyorsan kialakult a partnerség a zeneiskolával ebben a törekvésben?
- Igen, elsőre igent mondtak. Mi is igyekszünk jelen lenni náluk, például az országos trombitaverseny díjazásához hozzájárultunk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között