Vezető hírek
Térzene koncertek egy éven át
Klasszikusok szabadtéren
A részletekről a városházán rendeztek sajtótájékoztatót a szervezők. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: a város különböző pontjain megvalósuló szabadtéri koncertek a pandémia utáni újrakezdést szimbolizálják. Hasonló zenei eseményre szintén Tóth László jóvoltából már a járványhelyzet alatt is sor került, akkor egy teherautó platójáról adott koncertet több helyszínen a zongorista. A mostani egy éves programsorozatra 7,5 millió forintot nyert a város, melynek keretében harminc koncertre kerül majd sor. Az események három helyszínen – a Dísz téren, a Deák téren és a Gébérti-tónál – zajlanak. A komolyzene népszerűsítésén túl cél az is, hogy a vírushelyzet miatti több hónapos bezártságot, elszigetelődést követően újraépítsük a közösségi és a kulturális életet – fogalmazott a polgármester.
Tóth László hozzátette: július 1-től 2022. június 30-ig tart a projekt, és a téli hónapokat kivéve folyamatosan lesznek koncertek. Főleg helyi művészek vesznek részt a programban, melynek nem titkolt szándéka, hogy a klasszikus zeneirodalom gyöngyszemeit megismertesse a közönséggel. A Dísz téren heti rendszerességgel, szombat este 6 órakor lesznek koncertek; összesen huszonkettő az egy év alatt. További négy-négy zenés estre pedig a Deák téren és a Gébárti-tónál kerül sor. Utóbbiak esetében a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Kézművesek Háza is partner lesz. A szervezők együttműködnek továbbá a Filharmónia Magyarország Kft.-vel, hiszen szeretnének változatos zenei élményt kínálni az érdeklődőknek. Bíznak benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak az ingyenes szabadtéri koncertekre. Rossz idő esetén viszont elmaradnak az estek – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A következő időszakban fellép többek között Tóth László zongoraművész (az ő estjeivel indul tulajdonképpen július elején a program), a Zala Fuvola Kvartett, a Cello molto együttes, a Zala Brass és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar is. A részletes program a hangversenyterem Facebook oldalán lesz elérhető, de plakátok is hirdetik majd az aktuális eseményeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása -
rovatunk hírei
Pénzügyi célok – tudatos tervezés Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttElkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújításaEgy egész nap a méz körülBorünnep a kertbarátoknálNovember 30-ig regisztrálhatnak a társasházak képviselői az égőcsereprogramra Gázóra leolvasónak adta ki magátIdősek napi rendezvény PáterdombonFelszólalt a Fidesz kongresszuson Balaicz ZoltánNemes László festőművész műterem-kiállítása top 10
Lezárult a Gébárti-tó és környékének fejlesztését célzó projektElőadóteremmel gazdagodott a zalaegerszegi Science ParkNő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza közöttPénzügyi célok – tudatos tervezés