2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Cserszegtomaj ünnepvárásban

2018. december 16. vasárnap, 19:00
Szerző és fotó: Nemes Norbert
Cserszegtomajon már decemberben megtették a 2018-as év értékelését és már a jövő év fejlesztési terveinek felvázolása van napirenden – adott tájékoztatást Bartha Gábor, a nagyközség polgármestere.

– Az idei év legnagyobb erőfeszítését a havária okozta károk felszámolása jelenti és jelentette. Több mint 200 millió forintos kár érte az úthálózatunkat a szeptember negyedikei özönvízben. Állami segítséggel és helyi összefogással szeretnénk mihamarabb túl lenni a történéseken. Szakértők bevonásával megtörtént a kárfelmérés, túl vagyunk a hiánypótláson és a szükséges bizonyítékok leadásán. Az illetékes szervek pozitív hozzáállással befogadták a kérelmeinket és hamarosan ellentételezik a keletkezett károk helyreállításának költségeinek zömét.

Mindemellett az idei esztendő sok örömet hozott, hisz a gyermekszületések száma nem csökkent. Év végéig negyedszáznál több csecsemő érkezésének örülhetünk. A költségvetés tárgyalását megelőző műhelybeszélgetéseken is elhangzott: vonzó az itteni élettér, az élhető környezet a családra vágyó fiataloknak is. Éppen ezért jövőre az óvodánk műszaki fejlesztése, az oviudvar játékfejlesztése kap főszerepet egy sikeres pályázathoz és önerős fejlesztéshez kapcsoltan. Az orvosi rendelő külső homlokzata is elkészül s a Vadász utcai kultúrház épületének külső homlokzat-felújítását, hőtechnikai modernizálását akár önerőből is készre jelentjük majd. Létezik egy minimum és egy optimális helyzetet feltételező, maximum falumodernizációs programunk. A jövőre startoló vidékfejlesztési programokról még viszonylag kevés tényadat ismert, de szeretnénk megragadni minden olyan lehetőséget, ami újabb lendületet adhat az élhető településünk modernizálására. Reméljük, hogy kellő mértékben hozzá tudunk jutni a regionális pályázati forrásokhoz. Sok utcánk még nem portalanított és sok út burkolatát kell megerősíteni, vagy újra aszfaltozni.

Közép-Európa legnagyobb területű községének úthálózata bizony folyamatos felújítást igényel. A közvilágításban jó tapasztalatokat szereztünk a szigetszerű napelemes rendszerrel, ezért az efféle lámpák kihelyezése nem marad el a köztereinken.  Meghatározott menetrendet érintve, folyamatos infrastruktúrafejlesztésben vagyunk érdekeltek.  A polgármesteri hivatal, az óvoda- bölcsőde és orvosi rendelő négyszögében már elindult a közösségi terek csinosítása. Egy vizesblokk épület engedélyezett tervei elkészültek. Szeretnénk befejezni és berendezni a helytörténeti tájházunkat, amelyben egy kulturális centrum és egy pajtaszínház is a közösségi élet fellendítését szolgálná. Mivel nagy igény mutatkozik rá, be kívánunk indítani egy komfortos, nyári táborozásra alkalmas, ifjúsági szálláshelyeket kínáló, iskolai táborhelyet, ahol a szünidő időszaka alatt a sportegyesületünk tagjai, vagy akár partnertelepüléseinkről érkezett vendég gyerekek is elszállásolhatók, színvonalas körülmények között.

Folyamatosan zajlanak az ingatlanösszevonások révén létrejött telekalakítások. A tervezett kalandhelyen a nagyon jól működő sátoros sporttáborok is megszervezhetők lesznek. Pénzügyi fedezetet biztosítottunk a jövő évi kulturális programjaink szervezéséhez, de nincs lesöpörve a lobbimunka az elkerülő út és a Rezi út kereszteződésének újra tervezéséért, a biztonságos körforgalom kiépítéséért. Jövőre már pénzvisszafizetés nélkül lehet közlekedési változtatást végrehajtani a javarészt uniós forrásból emelt keszthelyi csomópontnál. Sikerült a vagyonkezelési ügyekben is előbbre jutni és szeretnénk rendezni a régi hivatal épületének sorsát. Szerencsére jól működik a kommunikáció és az értelmes párbeszéd nyomán sikerül rangsorolni az egyes problémák megoldási sorrendjét. Bölcs józansággal ügyelünk arra, hogy továbbra is a közösségi gondok megoldása kapjon elsőbbséget az egyéni érdekek determinálása helyett.

– Hogyan alakulnak az év végi programok?
– Minden készen áll az adventi és az évet záró programok szeretetteljes levezényléséhez. A Cserszegtomajért Hagyományőrző Egyesület adventi kézműves játszóházban mézeskalács díszek, festett karácsonyfadíszek, ünnepváró képek készültek. December első vasárnapján startolt a tradíciós adventi forgatag: gyertyagyújtással, swing muzsikával, mikulásvárással, ajándékosztással, kézműves kirakodóvásárral, közös süteményezéssel, teázással, forraltborozással, sültgesztenyézéssel. Valljuk: szükség van az efféle kötetlen találkozásokra, beszélgetésekre, az élmények, örömök megbeszélésére. Az iskola verses-zenés karácsonyi műsorát, a keszthelyi zeneiskolába járó növendékek hangversenyét december 14-ére szerveztük.

Helyi közösségeink kulturális műsorát bemutatandó, december 20-án délutántól tartjuk a falukarácsonyt, ahol egy meglepetés vendég is megörvendezteti a szívünket. Délelőtt az iskola tanulói kapnak egy jutalom műsort. A Tátika Népdalkör a XIII. kórustalálkozóra a tornacsarnokba várja advent harmadik vasárnapján az énekelni szeretőket. A ReFolk zenekar és a Hardi házaspár vezényletével december 28-án egy jóhangulatú óévbúcsúztató táncház alkalmával próbálhatják ki a családok a magyar néptánc alapjait a kultúrházban. A művelődési házban december 29-én és 30-án, a diákok szünidöjéhez kapcsolódóan egy galamb és kisállat fajtabemutató kiállítás lesz. Év végét két helyszínen is búcsúztatjuk. A helyi sportkör és a szurkolók a Chili együttes közreműködésével, svédasztalos vacsorás szilveszteri programot szerveznek a tornacsarnokban.

A kultúrházban a Cserszeg-tomajért Hagyományőrző Egyesület szervez óesztendő búcsúztató esti mulatságot. Január másodikától pedig újra visszaáll a hagyományos feladatellátás rendje. Hálás szívvel köszönöm Cserszeg-tomaj polgárainak, a civil közösségeinknek, a jóakaratú lakótársaknak a programok, rendezvények szervezéséhez és lebonyolításához nyújtott odaadó segítségét. Az előttünk álló évben is jó egészséget kívánok minden falunkban élőnek és Cserszegtomaj barátainak. A nagyközség jövőre is épülni-szépülni fog. A képviselő-testület és a magam nevében áldott, kegyelemteljes és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK