Vezető hírek
„A Keszthelyi Helikon” – könyvbemutató
A Gróf Festetics György magyar művelődéstörténetben betöltött szerepéről szóló kötet ünnepélyes bemutatóját végül a zsúfolásig megtelt Simándy-teremben tartották, ahol díszvendégként tiszteletét tette hg. dr. Festetics György, aki nagy örömmel vette az élénk érdeklődést a nem mindennapi, komoly könyv iránt.
A kötetet dr. Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társaságának (PÍT) megyeszékhelyen élő elnöke mutatta be szülővárosában. A húsz kötetes szerzőt méltatva rávilágított: több mint 200 lengyel író-költő, 600-nál több művét fordította magyarra, de legfőbb munkája a frissen napvilágot látott kötet, amelynek témájával immár negyed százada foglalkozik. A doktori disszertációját kibővítve, tíz támogató jóvoltából, a PÍT kiadásában, igényes köntösben olvashatjuk az információ gazdag könyvet. Mint kiemelte: nem kétséges, hogy gróf I. Festetics György roppant izgalmas egyéniség, rendkívüli elmével megáldott főúr a felvilágosodás és a reformkor határán, aki – Berzsenyi szavaival élve – „oly dicső épületnek rakta le talpköveit, melyet csak a haza omladéka temethet el”. A kortársak, majd az utókor megítélése a grófról felemás volt. A feudális mecénás, aki könyörtelenül behajtotta a neki járó adókat, de aki –ha fontosnak tartotta- a magyar oktatásért és művelődésért, a gazdaság modernizálásáért pénzt áldozott. Cséby Géza, a Festeticsről szóló kötetével művelődés- és irodalomtörténeti szempontok alapos körüljárásával járult hozzá a Dunántúl egyik leggazdagabb arisztokratájának biográfiájához.
A dedikálással egybekötött bemutatón őszt idéző zeneműveket adott elő Bánhidai Tamás, gordonkán és dr. Pusztainé Puskás Zsuzsanna, zongorán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen