Vezető hírek
Frici és Aranka Zalaegerszegen is!
Karinthy viharos házassága és a századelő irodalmi élete az Art Moziban
Mint azt Drávecz Szabolcs, az Art Mozi vezetője érdeklődésünkre elmondta: Zalaegerszeg a második vidéki helyszín, ahol a díszbemutatót követően látni lehet az alkotást. Az Uránia Nemzeti Filmszínház után csak Gödöllőn vetítették eddig a filmet. Április 7-13 között (18.30 órás kezdéssel) viszont mi is megismerkedhetünk a filmmel.
A történet főhőseit persze mindannyian jól ismerjük az irodalomból: Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona (Kosztolányi felesége), Judik Etel (Karinthy első felesége) és Böhm Aranka (a második feleség), akiknek életét 1917 és 1938 között követhetjük nyomon. Az alkotás az 1920-ban megismerkedő, majd házasságot kötő Fricit és Arankát helyezi a középpontba (na és a viharos viszonyukat), ám a század első felének irodalmi alakjai is megelevenednek.
Kevesen tudják, de Aranka élettörténetének van egy sajnálatos zalaegerszegi vonatkozása is: a zsidóüldözések idején Böhm Arankát itt próbálták elbújtatni hamis papírokkal. Mivel orvos volt, a zalaegerszegi kórházban kapott munkát álnéven. A rejtőzködés azonban kudarcot vallott, és 1944. júliusában innen deportálták Auschwitzba, ahonnan már nem tért vissza.
A film irodalmi szövegek megidézésével teszi élővé a száz évvel ezelőtti budapesti eseményeket; az írói, költői és női sorsokat, történteket. A minőségre garancia, hogy a film tervét 2020-ban Vajda Anikó íróval közösen dolgozta ki Juhász Anna irodalmár, a produkció ötletgazdája. Később aztán összefogtak a Karinthy Színházzal, és egy színházak számára kiírt filmes pályázaton nyertek forrást a megvalósításhoz. Az alkotás végül a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Sanzonfilm Stúdió gyártásában készült el.
A rendező Tóth Tamás, Karinthyt Bölkény Balázs, Arankát pedig Szakács Hajnalka alakítja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés