Vezető hírek
Léleknyugtató Szent Borbála szobor
A MOGIM rendelkezik az ország leggazdagabb Szent Borbála gyűjteményével
A MOGIM az 1990-es évek közepétől gyűjti a Szent Borbálához, azaz a bányászok, tüzérek és veszélyes helyen dolgozók védőszentjéhez kapcsolódó emlékeket. A középkor legtiszteletreméltóbb női szentjéhez kapcsolódó kollekció alapját néhai Jármai Ervin bányamérnök, helytörténetkutató gyűjteménye képezi. (Jármai Ervin, több szakmai publikációja és kötete között található egy Szent Borbáláról, mint a bányászok védőszentjéről írt könyve is. ) A gyűjtemény gazdagítása Benke István és Csath Béla bányászattörténészek, Csaba József bányamérnök és néhai Molnár László múzeumigazgató segítő hozzáállásának köszönhető, ismertette Simon István, a múzeum munkatársa.
Ma már a MOGIM rendelkezik az ország leggazdagabb és folyamatosan bővülő Szent Borbála gyűjteményével. Az összegyűlt látványos anyagból 2000 és 2017. között szerveztek vándorkiállítást 14 település érintésével. Ezen anyag része több kisebb-nagyobb szobor, köztük egy Zsolnay Tüzér Borbála is. A nevezett életnagyságú, bronz, kültéri szobrot – mely Gáspár Géza erdélyi származású szobrászművész alkotása – 2016 júniusában avatták fel. A Szent Borbálához kapcsolódó jelképek közül a bányászlámpát és a Szentháromságra utaló három ablakot jeleníti meg a művész az ülő női alak mellett.
A Szent Borbála tisztelet a XVI. századtól vált általánossá, kultusza valószínűleg Németalföldről indult. A II. Világháború előtt még általánosak voltak a Szent Borbála ünnepségek, melyek az ötvenes években megszűntek. A XX. század utolsó évtizede pedig a Borbála kultusz új virágzását hozta, miközben a bányász szakma megbecsültsége csökkent.
A szépségéről és eszességéről híres Szent Borbálát (élt 235 és 305 között Kis-Ázsiában), a keresztény hitéhez való ragaszkodás miatt apja először toronyba zárta, majd szökése után kérvényezte a bírótól, hogy ítéljék halálra. Mivel hitéhez hű maradt többször megkínozták, de sebei másnapra begyógyultak. A lefejezést saját apja hajtotta végre. Borbála nyugodtan, imádságok között hajtotta le fejét a kivégzéskor, mely után a hazafelé tartó apja életét villámcsapás oltotta ki. Sírjánál csodás gyógyulások történtek. Később hamvait a világ több részén helyezték el, köztük a homlokcsont egy darabja a Tolna megyei Grábóc görögkeleti templomába került.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a Tiéd a Város Egyesület képviselőjeDömötör Andrea kapta a Szentmihályi Imre-díjatTökfesztivál a Csácsi ÁllatsimogatóbanBaleset miatt teljes az útzár Alsónemesapátinál a 76-os főútonHétvégén Göcsej FilmszemleZalaegerszeg készen áll a teke világkupáraIngyenes szűrés Zalaegerszegen, a gyermekek látásának megőrzéséértA fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapján -
rovatunk hírei
Sajtótájékoztatót tartott a Tiéd a Város Egyesület képviselőjeDömötör Andrea kapta a Szentmihályi Imre-díjatTökfesztivál a Csácsi ÁllatsimogatóbanBaleset miatt teljes az útzár Alsónemesapátinál a 76-os főútonHétvégén Göcsej FilmszemleZalaegerszeg készen áll a teke világkupáraIngyenes szűrés Zalaegerszegen, a gyermekek látásának megőrzéséértA fiatalok pesszimistábbnak tűnnek, ha a fizetésükről van szóZalában két helyszínen is várja az érdeklődőket az idei Erőművek Éjszakája Kóstoló és akció a zalaegerszegi piacon a tojás világnapján top 10
Új és biztonságosabb út a Bartók Béla utca és a Jánka-hegy közöttPedagógusokat köszöntöttek ZalaegerszegenBaleset miatt teljes az útzár Alsónemesapátinál a 76-os főúton25 éves a Zalai CsipkeműhelySzalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőMúzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnalKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenSaját társasjátékot fejlesztett a Deák-könyvtár