Vezető hírek
Téli képek műanyag csomagolásban
Tóth Norbert kiállítása a Liszt-iskolában
Röviden azt is mondhatnánk, hogy „Megettük a telet”: ez Tóth Norbert képzőművész legújabb kiállításának címe, mely stílusosan március 21-én (a tavaszi napéjegyenlőség alkalmából) nyílt meg a kertvárosi Liszt-iskola galériájában. A jórészt festményekből álló tárlatot Frimmel Gyula grafikusművész ajánlotta a gyerekek, és az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, néhány évvel ezelőtt épp fordított volt a felállás, mert 2019-ben Norbi bácsi nyitotta meg ugyanitt Gyula bácsi kiállítását (a két művész tréfásan így hívja egymást, tanári múltjuk miatt).
Ami Tóth Norbert most bemutatott új alkotásait illeti: valóban megettük, eltemettük a telet, hiszen visszavonhatatlanul itt van a tavasz. De az emberi tevékenység okozta klímaváltozás miatt a tél mintha valóban megszűnt volna. A mai gyerekek már ritkán látnak nagy havazásokat, sokszor inkább az eső dominál. Erre utal a képzőművész nagyméretű esernyős festménye is.
Mivel az alkotó nemcsak művész, hanem történész is, képei sokszor valamilyen múltra utaló, előre eltervezett koncepció mentén születnek. A téllel kapcsolatban sem volt ez másképp. Az 1987-es nagy havazás sajtófotói adták a festmények alapját, ám ahogy a Frimmel Gyula fogalmazott, a képek nem a hagyományos módon vannak tálalva. Alkotójuk nem kereteztette be őket, hanem műanyag-csomagolást tett rájuk. A szupermarketekben található, előrecsomagolt termékek átlátszó dobozát használta „fedlapul”. A téli táj így sejtelmes, igazi ködös hangulatot áraszt. Mintha egy fátyolszerű rétegen át néznénk az amúgy szépen kidolgozott, színes, havas városképeket és a buzgó hóeltakarítás pillanatait. Az ételdobozok persze a túlzott fogyasztói szokásokat is sejtetik, melyek olyan változásokat idéztek elő a bolygón, ami miatt évek óta nincsenek igazi nagy telek.
A kiállítás másik részében néhány korábbi mű szerepel: 2017-ben Orbit rágógumi-kartonokba festett pici képeket a művész. Most ezek digitális printjei láthatók. Érdekes, hogy a tél kapcsán a mentolos rágógumik gondolata is kivált az emberben egyfajta hűvös, jeges érzést. Ehhez illeszkedik a festmények hideg színvilága is.
És ha már rágásról meg evésről van szó, műanyag játék dinoszauruszok is tányérra kerültek. Egyikük műanyag zöldággal a szájában. Az állat kissé kiterítve látható, mint a levesbe szánt (vagy onnan kivett) szárnyas; de legalább a békét hirdeti. Meg a rügyfakadást, a természet újjászületését, ha már letudtuk az idei telet; hóval vagy anélkül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst -
rovatunk hírei
Operabeavatás a KvártélyházbanCsárdáskirálynő és jubileumi évad a KvártélyházbanÉvadzáró ülés a GriffbenA Házasságlevél és LujzaDoboznyi mesék és babaszínházBeugró jótékony céllalKamaszlányból primadonnaSzínészként is szeretik egymástIstipisti és a beszélő kövekTajvani bábosok a Griffben top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenJáték a mázakkal, magas tűzönTóparti festőkurzus GébártonHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton