Vezető hírek
Idegenek az éjszakában
A hivatalos megnyitó előtti percekben abban a szerencsében részesült lapunk, hogy maga a művész kalauzolt végig a kiállítás képein. Így nem kellett kitalálni, hogy vajon, mit akart kifejezni az alkotó, hiszen a látványt „első kézből” való szóbeli elemzés egészítette ki.
Németh Miklós grafikái Andráshidán
Ez utóbbi azért is ritka, mert Németh Miklós inkább a hallgatag művészek sorát erősíti. Most mégis elmesélte, a misztikum, a jövendölők, kártyavetők és sarlatánok, a gyógyítók és becsapók világa mindig is érdekes volt számára. Ezen rejtélyes személyek mellett a halál, a túlvilági hírnökök, illetve bibliai témák is visszaköszönnek a paravánokról, vitrinekből.
A megnyitó a kolléga és művésztárs, Frimmel Gyula tisztje volt. Ő elmondta, a művészetek megjelenése az emberiség legnagyobb lépései közé tartozott, s hogy a művészetek sokszor szolgálták a többi társadalmi intézményt.
- De minden korban voltak olyan alkotók, akik valami egészen mást csináltak és nem szolgáltak senkit, hanem megteremtették a saját világukat. Miért? Sok ember nem érzi jól magát ott, ahol él, szeretne onnét kicsit eltávolodni. A művészeknek megadatik ez a lehetőség, teremthetnek egy olyan világot, ahol jól vagy jobban érzik magukat, mint a hétköznapiban. Németh Miklós is egy teljesen szuverén, csak rá jellemző világot hozott létre. Fekete-fehér grafikái, kicsit meseszerűek, nem a valódi világ leképezései. Saját képi világa van, saját, két dimenziós, 3D-ben nem létező térrel. De a kiteljesedéshez ez bőven elég. Sokféle asszociációt kelthetnek ezek a képek. Dekoratívak, a görög vázák feketealakos korszakát is felidézhetik. Tökéletes a rajztudás, de a művész hagyta, hogy a vonalak, formák, foltok éljék a maguk életét a rajzokon. Sokat lehet nézelődni ezeken, a részletek is fontosak. Összességében is egységes a kompozíció, de el lehet csemegézni az apró részletekben is. S az alkotás adta élvezetet is tükrözik a rajzok. Azt az egységes belső képet, mely az alkotás indítója volt, s az időközben felmerült ötleteknek való engedelmeskedést. A megteremtett világban nemcsak az alkotó érzi jól magát, hanem vonzásába kerül az is, aki ránéz. Ezért is szeretik az emberek Németh Miklós munkáit – mondta Frimmel Gyula.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Múzeumok Őszi Fesztiválja a MindszentyneumbanLetartóztatás - Késsel fenyegette korábbi párjátPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátÚjabb forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában!Fejlesztés indul a zalaegerszegi Göcseji útonGasztroséta Zalaegerszegen a turizmus világnapjánKutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván között -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Jótékonysági hegedűkoncert Nauratyill Esztertől Emléktábla Siklósi VilmosnakBiciklitúra a szív egészségéértMúzeumi kerengő PetőfirőlFejlesztés a Páterdombon - lezárják a Szegfű utca Kinizsi utca és Báthory utca közötti szakaszátPénzügyi vonatkozású kérdés és panasz esetén díjmentes segítségEgy zalaegerszegi anyaotthon diplomaterveXIX. Zalai MurcifesztiválSikeres szezont zárt a Festetics-kastélyValóságrészletek - fotókiállítás