Vezető hírek
Jel a neves filozófus emlékére
A Fuga Budapesti Építészeti Központban május 3-án nyílt tárlaton félszáznál is több hazai képzőművész vesz részt egy-egy művével. Mint azt Budaházi Tibor lapunknak elmondta: a nyílt beadású, tematikai megkötés nélküli kiállításra egy szakmai zsűri választotta ki az alkotásokat. Ő két festményével pályázott, a zsűri a Jel mellett döntött.
Budapesti tárlaton Budaházi legújabb műve
Budaházi Tibor (korábbi felvétel)
Karátson Gábor a rendszerváltozás után az elő elnöke volt a Magyar Festők Társaságának, melynek a kezdetek óta tagja Budaházi is. Azért is küldött alkotást a fővárosi kiállításra, mert régi ismeretség fűzte a képzőművész filozófushoz. Műveltsége, kitartása, intellektuális festészete sokak számára példaértékű; jelzi ezt az is, hogy több száz alkotásból kellett a zsűrinek kiválasztania, hogy mi kerüljön most a galéria falaira – fogalmazott a zalaegerszegi alkotó. A műveknek nem kellett Karátson szellemiségére, stílusára reflektálni. A festőművész szerint ez nem is lenne működőképes dolog. Összekötő kapocs a mostani alkotók és az elhunyt művész között talán a kísérletezés iránti vágy lehet.
A művész legújabb munkája, a Jel
A seregszemlén – mely május 21-ig látható a Fugában – Karátson Gábortól is látható egy kép, afféle tiszteletadásképpen.
Budaházi Tibor jelenleg is alkot: készül a nyár eleji szegedi Táblaképfestészeti Biennáléra, jövőre pedig Zalaegerszegen szeretné egy egyéni kiállítás keretében bemutatni legújabb munkáit. Mindeközben szervezi az idei GébArt Nemzetközi Művésztelepet is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen