Könnyedség, drámaiság, pofátlanság

Finisszázs a 8.01 galériában Orsós László Jakabbal

A finearthotel.hu képzőművészeti katalógusoldalhoz tartozó művészek virtuális kiállításán ezúttal Orsós László Jakab író, kritikus, forgatókönyvíró, a New York-i Brooklyn Public Library művészeti igazgatója tartott tárlatvezetést. Az online találkozó egyúttal a kiállítás záróeseménye is volt; de nem a 8.01 galériáé, hiszen hamarosan Frimmel Gyula grafikusművésznek nyílik ugyanitt tárlata.

A csoportos kiállítás utolsó vezetésén Orsós László Jakab nemcsak a művekről, hanem gyermekkoráról és édesapjáról is mesélt. A zalaegerszegi születésű, ám évek óta New Yorkban élő író többek között elmondta: cigány családban nőtt fel, apukája Orsós Jakab fafaragó volt, így ő is korán érdeklődni kezdett a művészetek iránt. A fa, mint anyag ma is nagyon fontos számára és különös érdeklődéssel fordul a fából készült szobrok felé, de szinte minden olyan tárgy iránt vonzódik, aminek ez a zseniális anyag az alapja. Most is ott van vele New Yorkban két olyan afrikai figurát ábrázoló szobrocska, melyet apukája faragott.

Orsós László Jakab (Forrás: ZAZEE)

A fafaragó édesapa amúgy nemcsak közismert, hanem elismert iparművésznek számított Zala megyében, sőt országosan is. Ráadásul nemcsak szobrászattal, hanem írással is foglalkozott: novelláit rendszeresen publikálták a szépirodalmi lapok, antológiák, és két önálló novelláskötete is megjelent. Részt vett a Pannon Tükör folyóirat megalapításában, valamint a Zalai Írók Egyesületének munkájában, melynek elnöke is volt.

Minden bizonnyal édesapja érdeklődési köre és munkássága is inspirációt adott Orsós László Jakabnak, hogy a Zrínyi-gimnázium után elvégezze az ELTE magyar-történelem-esztétika szakát. Később aztán dolgozott különféle irodalmi és kulturális lapoknál, tévéműsoroknál, majd a Színház és Filmművészeti Egyetem adjunktusa, kreatív írás, irodalom és dramaturgia tanára lett. Ahogy mesélte, szinte folyamatosan jelen voltak a művészek és a különféle művészeti ágak az életében, és rengeteget tanult tőlük. 

A tárlatvezetésen azt is bevallotta, hogy első ránézésre nem találta érdekesnek az online galéria kiállítását. Ám miután már volt ideje lelassulni, és alaposan szemrevételezni a műveket, rájött, hogy nagyon sok érték lakozik a virtuális szobákban. Főleg azok az alkotások ragadták meg, melyek egyszerre hordoznak könnyedséget és drámaiságot, törékenységet és humort, vagy némi pofátlanságot. Hosszabban elidőzött például Borbás Helga Decadence I-II. című „vörös” képeinél, melyet zaklatónak, érzékinek talált. A virtuális közönséget arra kérte, hogy kommentben adjanak más címet a képnek, mert szerinte az átcímezés nagyon jó lehetőség arra, hogy belépjünk egy művészi alkotásba. Kiemelte Nagy Szilvia tűzzománc-képeit is, mondván: jó, hogy az alkotó meg merte bontani a hagyományos zománctechnikát, ami maga a kéj. Varga Bálint Tamás aktjairól pedig az volt a véleménye, hogy a grafikák azért gyönyörűek, mert a képeknek nem az erotizáltsága az elsődleges, hanem a törékenységük. Gazdag Ágnes „furcsa ékszerei”, miniatűr állatfejei pedig levetkőzik édességüket: nem esik jól látni őket, de a munkákban mégis ott van a humor és a pofátlanság.

Persze egy virtuális galériának megvannak a hiányosságai is. Például, hogy nem lehet közvetlenül szemügyre venni az anyagot, a textúrát és nincs lehetőség arra sem, hogy körbejárjuk a szobrokat. A kritikus szerint néha gyorsan bele lehet látni egy művész fejébe, munkáinak szellemiségébe – elég akár egy, két alkotását megnézni valakitől. Összességében viszont a kiállításokra is igaz lehet az a mondás, ami színpad világára érvényes: az 1 az semmi, a 2 fél, és a 3 az egy. Vagyis legalább három alkotást érdemes megnézni minden alkotótól, hogy megfelelően kirajzolódjanak a művészeti törekvések, irányvonalak.