Vezető hírek
MimikArt az egykori MMIK-ban
Kortárs galéria nyílt
Müller Imre festőművész, ötletgazda két hónappal ezelőtt kereste fel Velkey Pétert, a humánigazgatási osztály vezetőjét az elképzeléseivel. A kezdeményező úgy fogalmazott: már régóta érződött, hogy van igény a városban egy kortárs galéria létrehozására. Az MMIK kihasználatlanul álló épülete pedig adta ezt a lehetőséget. Innen jött a név is (MimikArt), a pop up kifejezés pedig arra az átmeneti helyzetre utal, hogy egyelőre maximum másfél évre tervezhetnek, vagyis amíg végleg eldől az épület sorsa. Mivel a helyi képzőművészetnek nincs konkrét intézménye és bázisa a városban, ez a galéria egyfajta előfutára is lehet egy későbbi, állandó műhelynek – tette hozzá.
Először szkeptikus volt, de aztán mégis látott fantáziát a hely létrehozásában Velkey Péter osztályvezető. Mint fogalmazott: eleinte nem volt tiszta előtte, hogy miképp lehet helyrehozni az MMIK nyugati épületszárnyát ennyi idő alatt, és az sem, hogy hogyan lehet működtetni egy ilyen kívülről jövő, alulról szerveződő kezdeményezést. Annál is inkább, mert már volt kísérlet arra, hogy „összetereljék” a művészeket egy akolba. Az elmúlt tíz évben több találkozó is szerveződött a képzőművészek és a város között. Az összejöveteleken sok jó ötlet elhangzott, ám végül nem lett belőlük semmi. Ezért is örül, hogy sikerült létrehozni a mostani helyet, ami optimizmusra ad okot. Hiszen mégiscsak lehetséges alulról szerveződve, a művészek köréből felépíteni egy galériát. A kialakításhoz a város műszaki osztálya, valamint a Keresztury VMK adott háttértámogatást, amiért köszönet jár. Ezenkívül viszont teljesen szabad kezet kaptak és kapnak az alkotók.
Bár alulról építkeznek, de kell egy intézményi háttér is – tette hozzá Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója. Ők állják majd az új képzőművészeti műhely fenntartási költségeit. A működtetés viszont valóban a művészek feladata lesz. Az induló galéria első kilenc művésze (Budaházy Tibor, Farkas Ferenc, Frimmel Gyula, Horváth László, Müller Imre, Nagy Kálmán, Pál Katja, Tánczos György, Szényi Zoltán) naponta váltják majd egymást. Persze a teremőrködésen túlmenően tárlatvezetésekkel, műhelybemutatókkal is készülnek. A VMK igazgatója hozzátette: a későbbiekben más kulturális programokat is szerveznének ide. Egy nyitott, lélegző hellyé szeretnék varázsolni a MimikArt-ot a belváros közepén – hangzott el.
Tóth László, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem intézményegység-vezetője szólt a kortárs művészet és a hangversenyterem kapcsolatáról is. Jónak tartja, hogy a képzőművészeknek lett egy saját helyük, szakmai műhelyük, ahol folyamatosan bemutatkozhatnak. Természetesen mindez nem befolyásolja a zsinagóga hagyományos képzőművészeti programjait.
A Kisfaludy utcában nyílt galéria keddtől péntekig 12-18 óra között, szombaton pedig 10-től 13 óráig várja a látogatókat. A művészek köre bármikor bővíthető, a kiállított alkotásokat pedig a tervek szerint havonta cserélik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala