Vezető hírek
Monokróm fotók a Deák Ferenc-könyvtárban
Különleges felületek és fény-árnyék hatások
Kocsi Tamás várpalotai amatőr fotográfus monokróm, fekete-fehér fotói láthatók, Mono Exhibition címmel. A durva felületű textillel körbekerített fotók különböző hangulatokat tárnak elénk; hétköznapi tárgyakat, jelenségeket ragadva ki környezetükből, más szemszögbe és értelmezési keretbe helyezve ezzel az adott objektumot.
Budai László, Kocsi Tamás és Tóth Renáta
A résztvevőket köszöntve Tóth Renáta könyvtárigazgató elmondta: az Országos Könyvtári Napok idei témája a négy elem, vagyis a föld, tűz, víz, levegő. Az itt látható képek többsége kapcsolódik ehhez valamilyen formában. Jó, ha néha kizökkenünk a hétköznapok túlszínezett képi világából. Ezúttal ráadásul úgy, hogy éppen hétköznapjaink elhagyatott tárgyai ihlették a fotókat. A monokróm színek, valamint a felületek, árnyékok felnagyítása újraértelmezi a képek eredeti látnivalóját – fogalmazott.
Kocsi Tamás mesélt a fotóiról
A kiállítást Budai László, a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg. Mint mondta, Kocsi Tamás (aki civilben egy kerékpáros szaküzletet vezet) fotó alapú képzőművészeti alkotásokkal közvetíti gondolatait. Nem dokumentarista, és nem fotórealista képeket látunk, hanem absztrakciókat. A valóság egy szeletét emeli ki az alkotó, felnagyítva, eltávolítva az eredeti tárgyat a megszokott környezetétől, funkciójától. Fekete-fehér képeinek célja nem az, hogy a színekkel üzenjen, itt ugyanis a textúra a fontos. Valamint a felületeken látható, velük egészet alkotó fény-árnyék hatások, mintázatok.
Szétázott könyvek is megihletik
Kocsi Tamás érdeklődésünkre elárulta: a kiállítás meghívójában szándékosan nem nevezte meg magát, mert nem szereti, ha egyből egy névhez társítják képeit. Fontosabb számára, hogy a befogadó lásson, érezzen. Ehhez hasonlóan a képeknek sem ad címet, mert nem akarja a nézőt befolyásolni. Az alkotó sokszor különleges, elhagyatott helyszíneken fotóz. Hulladéklerakónál, méhtelepen, romos házaknál. Szétázott könyvek, papírlapok részleteit, rozsdás tárgyakat, épületrészleteket örökít meg, nagyít fel.
A természetben is szívesen keres mintázatokat
Mint mondta, képeit telefonnal készíti, és minimális utómunkát végez a fotókon. Tulajdonképpen csak a színt „veszi el”. Kiemelve ezzel az adott tárgy, vagy természeti forma anyagát, felületét. A kiállításon durva anyagú, sötét textillel kerítette körbe a képeket, így még erősebb a fotók hatása, üzenete.
A tárlat november 6-ig tekinthető meg a könyvtár olvasótermében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen