2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Művészet volt adysok szemszögéből

2017. március 06. hétfő, 18:29
Szerző és fotó: Antal Lívia
Egy rendhagyó osztálytalálkozó keretében tizenhárom volt adys diák több mint száz alkotásából nyílt tárlat a Móricz Galériában, Zalaegerszegen. A 2008-ban érettségizett fiatalokat az inspirálta a bemutatkozásra, hogy az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tavaly ünnepelte a falai közt zajló művészetoktatás 25. évfordulóját.

De ez nem volt az egyedüli szándékuk, mint az Pap Eszter, a Kieselbach Galéria munkatársának köszöntőjéből kiderült. Úgy fogalmazott, kétségtelen, hogy Nyugat-Magyarország legjobb művésztanárai oktatták őket, amiért köszönet, de az iskola közege, az egy adott irányú fejlődés szorgalmazása sok szempontból megbéklyózta őket. Most olyan művészek alkotásai láthatók, akik minden jót, amit az Ady-tól kaptak, megőriztek saját világukban, ugyanakkor megszabadultak a művészetet csak ötös osztályozási rendszerben minősítő értékeléstől, fogalmazott. Kiállításukat a művészet alkotó folyamatának szabadsága jegyzi, a művészet sokszínűsége mindegyikőjük szemszögéből. A 13 művész 13 stílust vonultat fel grafikán, festészeten, tetováláson, fotózáson, kerámiázáson és szobrászaton át.

Kiállítás a Móricz Galériában

Balról jobbra: Pap Eszter, Preisinger Éva, Mező Máté Márton, Tátrai Réka, Berecz Zsolt Gábor, Nemes Beáta, Berki Nóra,
Zalavári Veronika, Lakyn Benefield, Gyurkó Amarilla, Takács Alexandra, Bakonyi Zsolt

Tavaly a művészeti oktatás 25. évfordulóján nyílt egy kiállítás a Zsinagógában, melyen olyan volt adys diákok mutatkoztak be, akik a felsőfokú képzéseket követően művészeti pályákon helyezkedtek el – mondta érdeklődésünkre Preisinger Évi rendezvényszervező, a Szemszögek kiállítás kurátora. Ekkor gondolta azt, hogy azoknak is lehetne szervezni egy kiállítást, akik ugyan civil pályát választottak, de folyamatosan alkotnak 2008 óta. Ötletéből egy mini osztálytalálkozó született. A 31 főből 15-16 fő, aki a mai napig alkot, közülük 13-an mutatkoznak be a kiállításon. Kihívást jelentett a távolság, hiszen az érettségit követően nagyon szétszéledtek az országban, vannak, akik külföldön élnek, ezért is öröm, hogy ennyien vállalkoztak a feladatra.

Nagyon feldobta az ötlet, fűzte hozzá Mező Máté Márton keramikus, aki rendszeresen szervez alkotótáborokat Almásházán, valamint kézműves vásárokat megyeszerte. Mint mondta, tanárként kötelességének érzi, hogy továbbadja a már szinte elfeledett kézműves mesterségek tudásanyagát a következő generációknak. A művészet, úgy tűnik, egyre kevesebb nyilvánosságot kap, ezzel a kiállítással éppen ezért az is a céljuk, hogy az érdeklődést újra felkeltsék a kézzel való alkotás sokszínűsége iránt. Így ennek a kezdeményezésnek is lesz folytatása.

Valóban sokszínű alkotók, fogalmazott érdeklődésünkre Czigány László. Az Ady alapfokú művészeti iskola és gimnázium igazgatója hozzáfűzte, büszkék minden volt diákjukra, most különösen a jelenlévőkre, akik azóta is alkotnak, bár többségük nem hivatásos művész, mégis életre hívták ezt a tárlatot.

Az április 14-ig látogatható kiállítást önköltséges alapon szervezték meg a fiatalok, a helyet a Zalai Építők Móricz Zsigmond Művelődési Egyesülete ajánlotta fel. A most még unikumnak számító tárlatból hagyományt szeretnének teremteni, így jövőre is kiállítanak, de már támogatókban bízva.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK