Vezető hírek
Művészi tojásokat festettek
Jótékonysági árverés húsvét alkalmából
Március 25-től a járókelők is megnézhetik a tojásokat a város 5 pontján (Forrás:Facebook/Városi Hangverseny- és Kiállítóterem)
Tóth László, a hangversenyterem vezetője arról tájékoztatta a sajtót, hogy az alkotók kiválasztása egy felhívás alapján történt, majd a jelentkezés sorrendje döntötte el, hogy ki legyen az aukcióban résztvevő öt képzőművész. A jelentkezések alapján Bánfalvi Rita-Müller Roxána ékszertervezők, Kiss Ágnes Katinka festőművész, Szabolcs Péter szobrászművész, Nemes László, valamint Nagy Kálmán festőművészek vettek részt a művészi „tojásfestésben”.
Az alkotások elkészültek, melyek tökéletesen tükrözik az egyes művészek stílusjegyeit, technikájukat, színvilágukat. „Nagy öröm volt számunkra, hogy az alkotók minden megkötés nélkül is megtalálták a megmunkálandó forma és felület kapcsolódását a saját képi világukhoz” – fogalmazott Tóth László.
Öt művészi tojás vesz részt az árverésen (Forrás: Facebook/VHK)
Hozzátette: az aukciónak három fő célja van, egyrészt, hogy az alkotásokat az emberek közé vigye, másrészt, hogy támogassa az adott művészt, a harmadik pedig, hogy jótékony célt szolgáljon. Emiatt gondoltak arra, hogy egy árverés keretében értékesítik a tojásokat. A befolyt összeg fele az adott művészhez kerül, a másik felét pedig a Zalaegerszegi Gyermekotthonnak ajánlják fel.
A műveket március 25. és április 3-a között lehet megtekinteni a város öt pontján (Windoor székház, Mimosa Lounge, Díszpinty Gasztro Bár, Royal Ékszerüzlet és Art Mozi). Az online árverés pedig április 3-6 között zajlik.
Nagy Kálmán festőművész alkotás közben (Forrás: Facebook/VHK)
A hangversenyterem vezetője elmondta: az online aukció során számítanak a helyi cégek, vállalkozók és magánemberek részvételére és aktivitására. Bíznak a program sikerében, és hogy az aukción keresztül értékesíteni tudják az alkotásokat. Szeretnék, ha a Húsvéti Tojás Aukció egy évente ismétlődő művészeti eseménnyé válna a városban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között