Vezető hírek
Színek zenéje a Móriczban
A kiállítás címére gyorsan magyarázatot kaphattunk a megnyitón. Lengyák István, a Magyar Kultúra Lovagja, úgyis mint a művész „földije”, elmondta, Sipos Anita veleszületett öröksége az a tehetség, mely a képzőművészetben és a zenében egyaránt otthonossá teszi.
- Amikor fest, a színek zenélni kezdenek, amikor énekel, színes képek keletkeznek a képzeletben. Művészetet szerető emberről beszélünk, aki nem azzá lett, hanem annak született, s akit az örökség mellett a szülői példa, a gyerekkori inspiráló környezet, majd a tanulmányok tettek teljessé e téren. Álmodozó a festészete. A tájak úgy jelennek meg, ahogy a valóságban sohasem. Sosem volt, mégis jelen lévő világ, melyet ő szépnek, érdekesnek tart. Munkái a természet szeretetet tükrözik, s mindez a hétköznapi ember lelkiségéhez áll közel. Őket állítja meg a művész lelkéből kivetülő szépség. A képekből áradó szeretet arra utal, figyeljünk jobban egymásra és a természetre. Ez az alkotások leglényegesebb üzenete - fogalmazott Lengyák István.
A kiállítás megnyitón közreműködött Kelemen Gyula énekkel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak