Vezető hírek
Lemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján
Bach-lemezt jelentetett meg Mátyás István orgonaművész, a felvétel és a bakelit is Zalaegerszegen készült
Mint arról korábban többször beszámoltunk, a több, mint 200 éves, akkor meglehetősen rossz állapotban lévő orgona 2018-ban került a Göcseji Múzeum tulajdonába. Az orgona történetének felkutatásában nagy szerepet vállalt Mátyás István. Közben pedig támogatásoknak köszönhetően megindult a hangszer több évig tartó restaurálása. Végül a sikeresen felújított orgona a Göcseji Skanzen fatemplomába került, és 2023-ban egy ünnepi koncert keretében Mátyás István szólaltatta meg elsőként.
Wettstein Tamás (Hanaton), Mátyás István, Hanisch András (Hanaton) és Varju András a skanzen orgonája előtt, a frissen megjelent lemezzel (Forrás: Mátyás István)
Az orgonaművész azóta sem tétlenkedett. Mint azt lapunknak a közelmúltban elmesélte: tavaly a falumúzeum Klügel-orgonáján felvett egy hanglemeznyi olyan Bach-művet, amit egy manuálon, rövid alsó oktávval, illetve pedál nélkül is el lehet játszani. Egyrészt kisebb korálelőjátékok, másrészt eredetileg pedál nélküli billentyűs hangszerekre írott művek kerültek a lemezre: két tétel "A fúga művészetéből", három prelúdium és fúga a "Das wohltemperierte Klavier" című gyűjteményből, egy csembalóra vagy kis orgonára komponált fantázia és fúga, illetve a közismert "Pastorale" zárótétele. A hanglemez nyitányaként megszólal a falumúzeum fatemploma előtt álló harangláb harangja is, a harangozást Varju András, a falumúzeum tagintézmény-vezetője vállalta.
Mátyás István (Fotó: Pánczél Petra/ZalaMédia archív)
Mátyás István számára a projekt kezdete óta egyértelmű volt, hogy a digitális lehetőségek mellett „fekete” lemezen, vagyis bakeliten is szeretné megjelentetni a felvételt. A hanglemezek a közelmúltban elkészültek. Az orgonista elárulta, hogy rajta és az orgonán kívül van egy harmadik és egy negyedik zalaegerszegi vonatkozása is a hanglemeznek. A bakelitlemez ugyanis a Hanaton zalaegerszegi lemezgyárban készült, a borítófotó pedig Seres Péter fotóriporter munkája. A projektet nagyrészt maga a kezdeményező művész, vagyis Mátyás István finanszírozta, de kisebb részben az NKA is hozzájárult a költségek fedezéséhez. A lemez szerzői kiadásban jelenik meg, az Ausztriában élő orgonaművész nevén bejegyzett „de organis” label alatt.
A lemez borítója (Forrás: Mátyás István)
Az 1796-ban épült barokk orgona történelmi hangzásvilágát bemutató, zenei ínyencségnek számító Bach-lemez július 1-től a Göcseji Falumúzeumban, a Tourinform irodában, a Mindszentyneumban és a Széchenyi Antikváriumban lesz kapható, de online is megvásárolható és meghallgatható a Spotify-on.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Lezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhet -
rovatunk hírei
Egerszeg Búcsú 2025.Egy hét a Berkenyésben - Falusi vendégasztal ZalalövőnFénybe zárt harmónia14. Hottói BábparádéDombérozzunk a Piacon!//IX. Göcseji DombérozóKutyás délelőtt a KutyAngyalokkalHarcsa Veronika, Gyémánt Bálint duó/KeszthelyFest 2025Krimi a javából - interaktív nyomozós városnéző sétaHrutka Róbert: Láthatatlan szépségLaZala 24 órás jótékonysági futás a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak