Vezető hírek
Az Országos Mentőszolgálathoz került az ügyeleti ellátás
ZEGINFO-Balaicz Zoltán polgármesterrel
Így az egészségügyi alapellátási rendszer átszervezésével újabb feladatot adott át az önkormányzat az államnak. Minderről Balaicz Zoltán beszélt a csütörtöki közgyűlés utáni sajtótájékoztatón.
A polgármester a legfontosabb döntésekről tájékoztatott. Módosította a képviselőtestület a 2023-as városi költségvetést, melyre elsősorban azért volt szükség, mert a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac új, önálló költségvetési szervvé vált. Az önálló intézmény vezetőjévé Sümeginé Horváth Anitát nevezte ki a közgyűlés. A költségvetés egyébként 58,8 millió forinttal emelkedett, így a főösszeg közel 59,4 milliárd forintra nőtt.
Ülésezett a zalaegerszegi közgyűlés (Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán)
Az V. számú iskolafogászati körzet ellátására a harmadik alkalommal kiírt pályázat eredményes volt, ezentúl dr. Sági Patrícia látja majd el a feladatokat. A településszerkezeti terv és az építési szabályzat felülvizsgálata összesen 21 helyszínt érint a városban.
A képviselők elfogadták az energiaválság kezelésére hozott intézkedések előrehaladásáról szóló tájékoztatót. Balaicz Zoltán felidézte a 2022 decemberében elfogadott konkrét intézkedéseket tartalmazó programot. A válságkezelést Zalaegerszeg közössége példa értékűen kezelte. Mint fogalmazott, célkét tűzték ki, hogy a nehézségek ellenére, az önkormányzati alapellátások továbbra is működjenek. „Elhatároztuk, hogy csökkentjük városunk energiafüggőségét. Megszorítások helyett előre menekültünk és számos energiahatékonysági fejlesztést valósítottunk meg”- fogalmazott a polgármester. Szólt az égőcsere programról, a fűtés-és világításkorszerűsítéséről, a napelemek telepítéséről. A helyzet kezeléséhez és megoldásához nagyban hozzájárultak állami kompenzációs támogatások is, mintegy 1,5 milliárd forint értékben (a saját bevételek többlete ugyancsak 1,5 milliárd forint.) Az iparűzési adóbevétel az idei évben a tervezett 5,6 milliárd forint helyett év végére elérheti a 7 milliárd forintot – hangzott el.
A sajtótájékoztatón Benke Richárd önkormányzati képviselő önálló indítványáról számolt be, mely a város munkaerőpiaci helyzetével kapcsolatos és amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Zalaegerszeg 55 ezer lakosú város, európai léptékben kisvárosnak számít, ugyanakkor a város méreteit, munkaerőpiaci lehetőségeit messze meghaladó számban vannak jelen nagy multinacionális cégek. Zalában nincs munkaerő-tartalék, így Zalaegerszegen is megjelentek az ukrán munkavállalók nagy létszámban, majd a Fülöp-szigeteki dolgozók. A képviselő szerint kiemelten fontos, hogy a zalaegerszegi fejlesztések során előnyben részesítsék a hazai, helyi munkavállalókat. A közgyűlés elfogadta azt a határozati javaslatot, hogy az önkormányzat egyeztetést folytasson a multinacionális nagyvállalatokkal, a kormányhivatallal, és vezessen statisztikát a városban dolgozó külföldi munkavállalók számáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik