Vezető hírek
A megye kiemelt beruházásairól
Munkacsoportülésen egyeztettek a beruházók és a hatóságok
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott az ülést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a magyar kormány amellett, hogy dönt a beruházásokról, és részt vesz finanszírozásukban, rajta is tartja a szemét megvalósulásukon. Ezért adta feladatául a megyei kormánymegbízottaknak a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások figyelemmel követését, mely tekintetben jelentéstételi kötelezettségük is van havonta, illetve évente. A rendszeres munkacsoportülések azt szolgálják, hogy a beruházók, az építtetők és a hatóságok közötti párbeszéd eredményeképpen a hatósági eljárások jól előkészítettek legyenek. Az eljárások folyamatát egyszerűsíti, hogy az építéshatósági ügyek március elsejétől átkerülnek az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz. Az egységesített hatósági szervezet indulását már előkészítették a megyében.
Mint fogalmazott, a gazdasági fejlődés Zalában is megmutatkozik, amit jelez az is, hogy a megyét jelenleg 104 nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás érinti. Ezekből 33 már megvalósult, 21 kivitelezés alatt áll, 45-nek előkészítése zajlik, ötnél pedig „még nincs aktivitás”. Tavaly ezen beruházásokat segítendően összesen 353 közigazgatási hatósági eljárás indult. A 104-ből 14 kiemelten koordinált beruházás, amelyeket a kormánymegbízottakhoz rendeltek. Zalaegerszegen ezek közé tartozik a majdani Mindszenty múzeum és zarándokközpont, a járműipari tesztpálya, az alsóerdei sport- és rekreációs központ, az északi ipari park bővítése, Nagykanizsán a multifunkcionális sport- és rendezvényközpont, a versenyuszoda építése és az ipari park fejlesztése, említett meg többet közülük a kormánymegbízott.
Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a megyét érintő fejlesztéseiket sorolta fel. Elmondta, hogy tavaly decemberben adták át az M70-es autópályává bővített szakaszát. Épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os gyorsforgalmi út a megyeszékhely előtt és Balatonszentgyörgynél. A holládi csomóponttól Fenékpusztáig tartó szakasz első ütemét a harmadik negyedévben adják, második ütemét 2022 elején. Az M76-os kiegészítő létesítményei között megemlítette a sármelléki bekötőút, valamint az autópálya mérnökség létesítését Nemesrádó térségében. Előkészítés alatt áll az M86-os autópálya irányába Zalaegerszeg és Körmend gyorsforgalmi úttal való összekötése, a nagykanizsai délkeleti elkerülő út megépítése, valamint a Murakeresztúr és a horvátországi Kotor közötti közúti kapcsolat megvalósítása. Tervezés alatt áll a Zalaszentiván és Kehidakustány közötti kerékpárút, illetve az M76-oshoz kapcsolódó kerékpárútszakaszok létesítése, valamint a balatoni bringakör bővítése. A vasutat érintve előkészítés alatt áll a Zalaegerszeg, Rédics, Lendva vasútvonal rekonstrukciója. Az észak-balatoni vasút villamosításának folytatása már megkezdődött, ami Zala megyére is kihat majd. Mint mondta, mindezen fejlesztéseknek köszönhetően látható eredmények születhetnek meg 2024-re.
Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője azt emelte ki, hogy a kormányhivatal valóban gyorsan, gördülékenyen folytatta le a zalaegerszegi tesztpálya építéséhez szükséges engedélyeztetési eljárásokat. A beruházás első ütemét tavaly májusban adták át. A három elkészült elem, a dinamikai felület, a kezelhetőségi pálya, valamint a smart city egyharmada azóta üzemel, miközben zajlik tovább az építkezés. A teljes beruházás 2021-re fejeződik be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon