Vezető hírek
A pozsonyi csatára emlékeztek Zalaegerszegen
Főhajtás a csata hősei előtt
A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete rendezett ünnepi megemlékezést július 6-án, az 1117 évvel ezelőtti események tiszteletére. Dr. Császár Zoltán, a KDNP zalai szervezetének és a Pro Civitate Dei Egyesületnek az elnöke történelmünk első nemzetmentő eseményeként jellemezte a nevezett csata napjait (907. július 3-7.). Hozzátette, a szomorú eseményekről rendre megemlékezünk, de nem szabad megfeledkezni a sikerekről sem. Ilyen volt a pozsonyi csata is.
- Magyarországnak és a magyaroknak küldetése van. Képesnek kell lenni olyan válságokat kezelni, amelyet más népek nem akarnak, vagy nem tudnak kezelni. Ez a feladat ma is él, akár a zöldpolitika, a nemzetpolitika vagy az értékek megőrzése terén – mondta többek között.
Majd Paál István, a rendező szervezetk elnöke tett ünnepi visszatekintést. Felidézve a 40 ezer hőst, akik a többszörös túlerőben lévő európai összevont sereget győzték le, 120 évre megszűntetve ezzel a Kárpát-medencét nyugatról fenyegető támadásokat, stabilizálva a magyar államot.
- Mire és kikre emlékezünk ma 1117 év után? Emlékezzünk a 907. július 3-7 között Pozsony környékén lezajlott dicsőséges csata hőseire, hősi halottaira, Árpád nagyfejedelmünkre. A csatában elesett Árpád fiaira (Tarhos, Üllő és Jutas.). Ami az emlékezést és tisztelgést illeti e nagyszerű haditettek és emberi magatartást illetően, fájdalommal és keserűséggel kell tapasztalni azt a közönyt, amely évszázadok óta érzékelhető a magyarság történelmi létét meghatározó esemény kapcsán. Bár biztató, hogy megindult végre alulról egy általános igény, és ezzel együtt a megemlékezések sora is – tette hozzá, Paál István.
Többek között a város vezetése részéről Balaicz Zoltán polgármester is jelen volt a koszorúzással záródó ünnepségen. De képviseltették magukat civil szervezetk és intézmények küldöttei is.
A rendezvényen közreműködött Illés Csaba, a KÉSZ zalaegerszegi szervezetének elnöke és Süle Zsolt a Mindszenty-iskola diákja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban