Vezető hírek
Az élhető Bókaházáért
Egészséges falunap
Egy EFOP-os pályázati lehetőséghez kapcsoltan ez volt a negyedik, nagyszabású rendezvény, amihez sikerült forrást szerezni – mesélte Lóth Eszter, Bókaháza polgármestere.
- Az idei Orbán-napi hegyi partit el kellett halasztanunk, most viszont mindent sikerült bepótolnunk, mégpedig az egészség jegyében. Az egyik rendezvénytéri egészségsátorban vércukor-, testzsír -és vérnyomás értékeket mértünk. A rendezvényen ötezer forint értékű egészségcsomagokat is kiosztottunk a falu lakóinak, amelyben tisztálkodási -és fertőtlenítő szereken kívül, vitaminkészítményeket, a házi patikába való készítményeket, de még ragtapaszt is belepakoltunk. Az eddigi hagyományokat követve, kilenctől-délig focimeccseket, kosárlabda mérkőzéseket vívtak a sportprogramokra jelentkező csapatok, amelyekben az óvodás kislegénytől a nyugdíjas nagypapáig minden korosztály képviseltette magát. Még 2016-ban adtunk be pályázatot szabadtéri sportpark létesítésére. A fiatalok és idősek által is használható kondiparkot a BMSK koordinálásával a falunapi rendezvényen vettük birtokba. Egymást érték a kulturális műsorok és zenés fellépések. Több sztár fellépőt is köszönthettünk. Egy órás koncertet adott Márió a harmonikás és megtapsoltuk Szűcs Judit énekest, aki dalaival elvarázsolta a közönséget.
- Milyen irányba tart a község fejlesztése?
- A január óta nálunk dolgozó dr. Milus Lajos jegyző odafigyelő koordinálásával igyekszünk minden modernizálási lehetőségre figyelni. A költségvetésünk stabil, hiányunk továbbra sincs, ügyelünk rá, hogy a pályázati önrészt képesek legyünk előteremteni. A közmunkásainknak köszönhetően közterületeink rendezettek. A falubusz beszerzése nagyban megkönnyíti a falugondnoki szolgáltatás minőségi elvégzését. Tavaly indult és idénre is átcsúszott egy 17 millió forintos járdarekonstrukció. A hungarikumok népszerűsítésére kiírt pályázat segítségével egy felújított épületben hívtuk életre az értékeink házát, ahol helytörténeti gyűjteményünket helyeztük el. A helyi értékeinkről készíttettünk egy dekoratív kiadványt is. Pályáztunk egy temetőben kialakított keresztút megépítésére, ami a bejárattól a ravatalozóig felvezető út mentén láttatná a stációkat. A Magyar Falu program keretében tervezzük a községháza bővítését. A közterületek gondozását támogató eszközbeszerzési pályázatunk sikerében is reménykedünk, hogy egy traktorra szerelhető adapterekkel megoldható legyen a fűkaszálás és még a hótolás is. A temetőhöz fölvezető út mentén a temetői partfal minden esőzés után „megadja magát”. Erre vis major keretből már elnyertünk 26 millió forintot, hogy még idén felhasználva sikerüljön eredményt elérni a hetven méteres szakaszon. A parkolói és ravatalozói károkozás további mérséklésére is benyújtottunk egy pályázatot, aminek az elbírálása folyamatban van. Az Újfalusi-patak medre jócskán föltelt iszappal. A problémát ugyancsak vis major pályázat révén szeretnénk orvosolni. Gondot fordítunk az emlékek őrzésére is. A 100 éve történt trianoni eseményekre fókuszálva, június 4-én egy gránitból készült emlékművet avattunk a templomkertben a Bókaháza Községért Közalapítvány adományából.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen