Vezető hírek
Belgyógyász, kutató, kórházvezető
Gasztonyi Beáta a lokálpatrióta klubban
A doktornő az egyetemi évek után 2006-ban, dr. Csidei Irén kérésére érkezett vissza szülőföldjére és lett a megyei kórház belgyógyászati osztályának vezetője. Mindössze 35 évesen egy többségében férfi orvosokkal teli osztályon.
- Csak a három rezidens volt nálam fiatalabb. „Háborús övezetre” számítottam, de nem lehetett egy szavam sem a fogadtatásra. Beálltam dolgozni és a munkám és a fejlesztések révén elfogadtak. Jó visszajelzés volt, hogy sok fiatal a gyakorlati ideje után nálunk maradt. Egy év múlva titkos szavazás döntött volna a véglegesítésemről, ami végül felvállalt nyílt szavazás lett dr. Oroszlán Tamás kezdeményezésére - mesélte.
Ezután Iványi Ildikó a doktornő szakmai titulusokkal megtűzdelt nevéről kérdezett. Kiderült, ezeket kutatói és egyéb szakmai tevékenységgel lehet kiérdemelni. Belgyógyász lévén májgyulladással kapcsolatos témát kutatott. Jelent meg könyve, közel 100 közleménye 90 folyóiratban, eddig 181 előadást tartott, több százan hivatkoztak az ő szakmai eredményeire saját közleményeikben. Mindezek mellett több szakmai bizottság főtitkári posztján volt/van. És oktatott orvostanhallgatókat, illetve posztgraduális képzésen is. Tevékenységét több díjjal ismerték el, és ha szükséges még mindig, „beugrik” a napi orvosi feladatellátásba.
Iványi Ildikó kérdéseire válaszolva a 15 éves kórházi munka legnagyobb sikerét, illetve a legfájdalmasabb pillanatokat is felelevenítette. Az előbbi egy fiatal nő életének a megmentése volt, mely a mai napig erőt ad számára egy nehezebb, fárasztóbb napon.
Azt is elmondta, a főigazgatói posztra úgy kérték fel és hosszas gondolkodás után mondott igent. A felelőssége nagy, és bár sok szakmai bizottság, menedzsment segíti a munkáját, az i-re a pontot végül neki kell feltenni. Tervei között van több osztály fejlesztése, és a háziorvosokkal együttműködve a várólisták csökkentése a célja. Ehhez nemcsak az eszközparkot fejlesztik, hanem közel 100 új orvost alkalmaztak. Reméli, hogy ezek hatása már tavasszal érezhető lesz a betegkörben is.
A kérdések között a karrier és a család viszonya is szóba került. Gasztonyi Beáta azon kevesek közé tartozik, akik nőként irányítanak kórházat. Ezek közül ő a legfiatalabb az országban. Elmondta, élete két fő művének a gyermekeit tartja, akiket egy ideje egyedül nevel. Lánya és fia is komoly sikereket ért el futball területén. Lánya követi a családi vonalat az orvosi úton, fia pedig a Testnevelési Egyetemre nyert felvételt.
Elárulta még, szinte nincs szabadideje. A hétvégeket az anyukájánál közös ebéddel, illetve a gyerekeivel tölti. Nyáron van két hét szabadsága, amikor külföldön vagy belföldön utaznak. Az „én idejét” egy jó kávé melletti negyedóra jelenti, illetve azok a kreatív percek, amikor saját ruháit megtervezi (ez utóbbi érdeklődése kapcsán kapott felkérést a közelmúltban a Zoób Kati kiállítás tárlatvezetésére).
A beszélgetés rövid filmvetítéssel zárult, mely során Gasztonyi Beáta a zalaegerszegi egészségügyi ellátás, illetve a kórház történetéről mesélt a múzeumi anyagok felhasználásával. A 175 éves jubileumát ünneplő kórház nemcsak a múzeumban talált e téren partnerre, hanem a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban is, amelynek munkatársai 175 napon át ajánlanak egészségügyi témával kapcsolatos könyveket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás