Vezető hírek
Egymillió forint a csácsi állatsimogatónak
Jótékonysági bált rendeztek
Minderről Facebook-bejegyzésében számolt be a polgármester. A csácsi városrészben 2012-ben indult útnak a kezdeményezés, 2017-re pedig állatsimogatóvá fejlesztették a létesítményt. 2018-ban az önkormányzat kiépítette a Horhosok útja túraútvonalat, direkt olyan nyomvonalon, hogy az érintse az állatsimogatót annak érdekében, hogy minél több túrázót tereljenek a létesítményhez.
Később a vizenyős, nehezen járható szakaszon fából gyalogjárda épült a Vari kúttól az állatsimogatóig, hogy még könnyebben járható és megközelíthető legyen az állatotthon. 2024-ben másfél millió forint támogatást nyújtott az önkormányzat a létesítmény biztonsági fejlesztéséhez.
A közelmúltban Kovács Zoltán újabb három hektár területet vásárolt meg, ahol bővíteni szeretné az állatsimogatót, a polgármester pedig bejelentette, hogy a munkálatokat újabb egymillió forinttal támogatja a város.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala