Vezető hírek
Emlékezés az aradi hősökre
Lőpor és golyó általi halállal halt meg: Lázár Vilmos, Gróf Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József. Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, október 10-én pedig a Zala megyei Csány László minisztert, akinek a zalaegerszegi polgárok 1931-ben szobrot emeltek. Az aradi vértanúk napján e szobor előtt emlékezett a város a tizenhárom kivégzett hősre.
Az aradi hősök szabadságvágyuk ellenére már nem tudtak tovább harcolni a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben. A vértanúkra és tetteikre 1867-ig csak titokban lehetett emlékezni, a kiegyezést követően azonban október 6-át országos gyásznappá nyilvánították – hangzott el a városi ünnepségen, melyen dr. Vadvári Tibor alpolgármester idézte fel a 173 évvel ezelőtt történteket. Szólt a 48/49-es szabadságharc leverését követő történelmi körülményről, a világosi fegyverletételről és ennek következményeiről.
Az aradi vértanúk a történelem győztesei, fogalmazott a szónok. A szabadságharc hőseinek tettei pedig nem csak Magyarország függetlenségéről, hanem az európai szabadságról is szólnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés