Vezető hírek
Érdemes legyen falun élni!
Fórum Bakon a kistelepüléseket támogató kormányzati programról
Farkas Tamás, Gyopáros Alpár és Vigh László
Erről Vigh László országgyűlési képviselő miniszteri biztos beszélt a kormánybiztos társaságában a rendezvény előtti sajtótájékoztatón. Elmondta, választókerületében eddig 61 település kapott támogatást, vagyis 83 százalékuk. Azt szeretnék, hogy az év végéig minden település legalább egy pályázati projektet meg tudjon valósítani a Magyar falu program támogatásával. Kiemelte, hogy a tavaly indult programban 150 milliárd állt rendelkezésre, idén 217 milliárd, jövőre pedig már 250 milliárd forint az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések fejlesztésére. A támogatási keretösszeg növekedéséért köszönetét fejezte ki a kormánybiztosnak. Mint fogalmazott, az egyik legsikeresebb program célja az, hogy ne hátrány, hanem lehetőség legyen falun élni. Ezért támogatják a kistelepülések óvodáinak, iskoláinak, háziorvosi rendelőinek, közösségi színtereinek és útjainak felújítását annak érdekében, hogy a lélekszám növekedésnek induljon.
Gyopáros Alpár elöljáróban megköszönte Vigh Lászlónak azt a sok munkát, amelyet a Magyar falu program elindítása és sikeres működése érdekében végez. Azzal folytatta, nehéz örökséget vettek át azáltal, hogy már a Rákosi-korszaktól kezdődően és a rendszerváltást követően a baloldali kormányok idején is százával zártak be az iskolákat, az óvodákat, megszüntették a falvakban a szolgáltatásokat, amelynek áldozatául esett többek között a közösségi közlekedés is. Mindez drasztikus népességcsökkenéssel járt a kistelepüléseken. Mint fogalmazott, a sok évtizedes hátrányt nem lehet egy év alatt behozni. A települések valós igényein alapuló Magyar falu programot ezért tervezték hosszú távra, melynek alapvető célja a falvak megmentése, a népességcsökkenés megállítása. A kormányzati program sok csatornán keresztül kínálnak segítséget ahhoz, hogy a fiatalok helyben maradjanak, helyben találják meg boldogulásukat. A nagyvárosokba vándorlókat pedig arra ösztönözheti, hogy visszaköltözzenek szülőfalvaikba. Ezt segítheti az, hogy Zala megye 256 településéből 226 igénybe veheti a falusi CSOK-ot. A kormánybiztos végül gratulált a zalai településeknek a sikeres fejlesztésekért, és további támogatások igénybe vételére biztatott.
A sajtótájékoztató után két település vezetőjét kérdeztük terveikről. Kustán Gyula, Csonkahegyhát polgármestere elmondta, az öt település közös tulajdonában lévő szolgálati lakás felújításáról nem tudtak megegyezni. Az „Elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása” című kiírás beadási határideje viszont sürget. Mivel a faluban nincs élelmiszerbolt, azzal a céllal adják be pályázatukat, hogy a volt takarékszövetkezet irodájából kisboltot létesíthessenek.
Farkas Tamás, a házigazda település, Bak polgármestere úgy vélekedett, a kollégákkal beszélve is kitűnt, óriási igény van a Magyar falu programra. Egyszerűen pályázható, egyértelműek a feltételek, százszázalékos a támogatás, sorolta előnyeit, hozzátéve: csakugyan ideális lehetőség a kistelepüléseknek. Mint mondta, ha minden évben előretudnának lépni valamely területen, az nagyon jó lenne. Két pályázatot nyertek eddig a Magyar falu programon. Az előző ciklusban így megtörtént az orvosi rendelő belső felújítása, a mostani testület a plébániaépület belső rekonstrukcióját valósíthatja meg. A folytatásban a közterületek fenntartáshoz szükséges gépek beszerzésére, út- és járdafelújításra, valamint az óvodaudvar megújítására szeretnének támogatást nyerni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban