Vezető hírek
Fánkfinomságok minden mennyiségben
Országos gasztronómiai és kulturális fesztivál Nagykanizsán
Kámánné Szép Terézia fesztivál igazgató, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Központ vezetője hangsúlyozta: 2005-ben vette át az intézmény irányítását, a tervei között már akkor szerepelt egy nagyszabású, minőségi kulturális és gasztronómiai rendezvény beindítása. Egy évre rá megszervezték a fánkfesztivált, ami a kitartó és szorgalmas munkának, a fáradhatatlan szervezésnek köszönhetően gyorsan kinőtte magát. A rendezvény 2009-ben már kiérdemelte, megkapta az „országos” jelzőt.
- Biztos voltam benne, hogy a városnak, a térségnek szüksége van olyan rendezvényre, mely a farsangi időszakhoz, a gasztronómiához, egyben a kultúrához kötődik, s idővel bővíthető. Gyorsan kinőttük a kezdeti helyszíneket, mivel a nagykanizsai lakosságon kívül, az ország minden pontjából és a határon túlról is egyre több érdeklődő érkezett. A XV. Országos Farsangi Fánkfesztivált már a Kanizsa Arénában szerveztük, mely a legideálisabb helyszínnek bizonyult – fogalmazott a fesztivál igazgatója.
A háromnapos programsorozatot idén a Thúry György Múzeum „Pálinkás emlékek - pálinkafőző fazekak és más pálinkás edények” című kiállításával nyitották meg, de nem maradt el a hagyományos farsangi felvonulás sem. A vidám, maskarás menet ezúttal a keleti városrészből indult, ezzel egyidőben az Arénában már készültek a gasztronómiai versenyen résztvevő fánkcsapatok hagyományos, különleges és különleges táplálkozás igényt kielégítő fánkokkal.
- Huszonkét csapat készítette a fánkokat, talán mondanom sem kell, hogy csodálatos volt az a látvány és ízvilág, amit alkottak – tette hozzá Kámánné Szép Terézia, köszönetet mondva minden támogatónak, közreműködőnek, résztvevőnek, valamint a helyi és országos média munkatársainak a programot népszerűsítő támogatásokért. – A gasztronómiai élmények mellett a nagyszámú közönség - rengeteg gyermek és felnőtt - számos bemutatón, koncerten, és egyéb kulturális programon vehetett részt. A gasztronómiai és minőségi kulturális kínálat mellett, kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettünk a társadalmi szerepvállalásra is. Idén véradást szerveztünk, de a csapatok közül sokan a fánkok eladásából származó bevételt felajánlották a nehéz társadalmi helyzetben élő családoknak és gyermekeknek.
Kámánné Szép Terézia kiemelte: az Országos Farsangi Fánkfesztivál hagyománnyá, rengeteg ember által kedvelt rendezvénnyé vált.
- Megállás nincs, a fánkfesztivál vonzereje hatalmas, ami nagy öröm számunkra. Ahogy eddig, szeretnénk évről-évre mindig többet, újdonságokat nyújtani, ezért törekszünk arra, hogy az eddigieknél még nagyobb vállalkozói, támogatói összefogással szervezzük meg a sokak által várva-várt programot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán