Vezető hírek
Újra régi teljességében áll
Felavatták a helyreállított Holokauszt emlékművet
Pedig Koplár Katalin és Nagy László alkotása visszafogottan és érzékenyen emlékezik a Zalaegerszegről elhurcolt és megölt zsidókra, fogalmazott beszédében Heisler András, a Mazsihisz elnöke (1. kép). Az emlékművön 878 név szerepel, de a tényleges áldozatok száma ennél jóval több volt. Fontos kegyeleti jel ez Zalaegerszegen, amit mutat az is, hogy a halottak napján mécseseket helyeznek el lábánál a keresztény polgárok. Mint mondta: az emlékműnek azonban hánytatott sors jutott, mert közel 30 esetben rongálták meg ez idáig. Letörték, ellopták, elvitték, meggyalázták. Tették ezt olyan emberek, akiknek vélhetően fogalmuk sincs Magyarország történelméről, különösképpen a holokausztról. Tudatlanok, akik tagadják a holokausztot, akik a Duna-parton is leköpik az emlékművet. Értelmetlen és megmagyarázhatatlan cselekedetek ezek, melyek mögött bármelyik kisebbség elleni gyűlölet áll. A felelős politikusoknak és egyházi vezetőknek tenni kell ez ellen, a történelem hiteles tárgyalásával és a felelősök megnevezésével, emelte ki az elnök.
Hangsúlyozta, a valóság megismertetésével, a zsidók és nem zsidók által elért eredmények bemutatásával változtatni lehet ezen. Az antiszemitizmus ellen nem harcolni, hanem tanítani kell. A Mazsihisz ebben a kérdésben partnerséget ajánl Zalaegerszeg önkormányzatának, nem formális oktatással a város iskoláiban és intézményeiben. Ezen segítő együttműködéssel minden bizonnyal csökkenteni lehet az emlékművek meggyalázásának kockázatát.
Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere azt mondta, az emlékmű hűen idézi meg a történelem ama sötét múltját, ami a város zsidó közösségére az 1944-ben és 1945-ben lesújtott. Az emlékezés mellett nagyon fontos a tanítás, a történelem megismertetése. A nemzetiségek és egyházi felekezetek példás összefogásával elérhető az, hogy a romboló helyett építő társadalmat lehessen létrehozni. Zalaegerszeg önkormányzata ebben hisz, ezért továbbra is támogat minden olyan szándékot, ami még inkább elősegíti ezt.
Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke azt hangsúlyozta, hogy akik a szomszédos temetőben nyugszanak, és akik nevét őrzi az emlékmű, mindnyájan jelentős szerepet töltöttek be a város polgárosodásában. Az önkormányzattól ezért továbbra is azt kérik, hogy helyezzék helyi védettség alá a zsidó temetőt. A város vezetésének köszönetét fejezte ki az emlékmű helyreállításért, „ami egyértelműen az ősök tiszteletét jelenti” itt a Remény közparkban.
Az emlékmű avatásán héber imát mondott Goldschmied István, a Keszthelyi Izraelita Hitközség elnöke. A rendezvény kövek elhelyezésével zárult az emlékműnél.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban