Vezető hírek
Fűtéskorszerűsítés az Ady-iskolában
13 millió forintból fejlesztették az „A” épületet
Minderről sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán, polgármester és Kajári Attila tankerületi igazgató. Az eseményen részt vett továbbá Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő, Czigány László, az iskola igazgatója, valamint Flaisz Gergő a Keresztury VMK vezetője.
Többek között elhangzott: a téli időszakban megállt az iskola „A” épületének fűtési rendszere. Akkor átmenetileg elektromos fűtéssel orvosolták a problémát, de a helyzet teljes, és hosszú távú megoldást kívánt. A nyár folyamán, a város és a tankerület összefogásával, 13 millió forintból új fűtési rendszer épült ki ebben az épületszárnyban.
A polgármester hozzátette: nem volt kérdés, hogy az önkormányzat fele arányban támogatja a felújítást, bár a város immár tíz éve nem fenntartója az iskoláknak. Ennek ellenére továbbra is jó a kapcsolat az intézményekkel és a tankerülettel, igyekeznek fejlesztési forrásokat biztosítani, ha arra szükség van.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy tavasszal a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem fűtési rendszerét leválasztották az Ady-iskoláéról. A közös üzemeltetés sok gondot okozott mindkét intézménynek. A hangversenyteremnek most saját kazánja és fűtési rendszere lett, mintegy 16,5 millió forintból. Így esténként és hétvégente nem lesz gond a zsinagóga fűtésével. Káldi Dávid hozzátette: jelenleg folyik az Ady utca teljes körű felújítása, közművesítése, ahol szintén problémát jelentett, hogy az utca alatt futott a két intézményt összekötő vezeték. Ezt most sikerült szétválasztani, illetve a hangversenytermet önállósítani ebből a szempontból. A következő hónapokban pedig a volt zsinagóga előtti tér is megszépül, átalakul.
A fűtéskorszerűsítés azért is fontos, mert a háborúnak és az energiaválságnak nincs vége, az árak várhatóan újra elszabadulnak. Emiatt szükségesek a modern, energiahatékony rendszerek – fogalmazott Vigh László.
Az Ady-iskola részéről Czigány László igazgató megköszönte, hogy a fűtéskorszerűsítés révén javulhat az „A” épületrészbe járó gyerekek komfortérzete, továbbá jelezte, hogy az intézményben van még kettes- és hármas számú blokk is, ami szintén felújításra szorul.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekElőadás-sorozat az immunrendszer erősítéséről