Vezető hírek
Jótékonyságért jótékonysággal
Köszönetét fejezte ki a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány
Dr. Gárdos László osztályvezető főorvos elmondta, idén egy rendhagyó akciónapot, jótékonysági sütivásárt is rendeztek december 21-én. A városlakók által hozott finom sütemények mellett egy Vas megyei vállalkozás felajánlásnak köszönhetően 300 darab olaszországi kézműves kuglófot is kínáltak. A bevételből összegyűlt az az összeg, amely egy hiányzó, fontos eszköz beszerzésére ad lehetőséget. Az alapítvány januárban vásárolja meg a 24 órás vérnyomásmérő készüléket, ami nagy segítséget nyújt az osztályon gyógyuló apróságok kezelésében.
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány idén hatodik alkalommal települt ki az adventi vásárba. A kezdeti cél inkább az alapítvány tevékenységének megismertetése, népszerűsítése volt, és kevésbé az adománygyűjtés. Önkéntesek, intézmények, sportegyesületek munkatársai illetve tagjai, valamint közéleti személyiségek segédkeztek ebben. Ők felváltva sütötték a palacsintákat és kínálták a forralt bort az adventi vásárban. Ez az első két évben az alapítvány finanszírozásában maradt, a harmadik évtől kezdődően azonban már meghozta az eredményt az adományoknak köszönhetően. A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány állami feladatot lát el azzal, hogy működteti a koraszülöttmentést, amit Zala, Vas megyében illetve Somogy megye keleti részén lát el az év 365 napján. Így minden forintnak helye van, annál is inkább, mert az alapítvány a legkorszerűbb eszközök beszerzésével is segíti a koraszülött- és gyermekintenzív részleg gyógyító munkáját.
Immár három éve annak, hogy december 24-én ételosztást tart az alapítvány. Egyrészt ezzel fejezik ki köszönetüket a támogatóiknak, kívánnak áldott ünnepeket a családoknak, másrészről ők is önzetlenül szeretnének adni a rászorulóknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadás -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett