Jótékonysági akció

közélet
Jótékonyságért jótékonysággal
Vadpörkölttel és dödöllével köszönt el az évtől a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány december 24-én. A zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztályát támogató alapítvány ezzel a térítésmentes ételosztással kedveskedett az adventi vásár utolsó napján az arrafelé járóknak, a Dísz téren felállított standjuknál.
Adomány az idősek otthona javára
Az idén negyedik alkalommal megrendezett landorhegyi lecsónap ezúttal is jótékony célokat szolgált, Zalaegerszegen. A nyár egyik legtipikusabb házias ételének elkészítésére 14 társaság vállalkozott, köztük a Gondviselés Háza csapata. A vacsora bevételéből 200 ezer forint gyűlt össze, amit az idősek otthona javára ajánlották fel.

közélet
A város közössége összefogott
Az Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymásbab Fesztiválon és a kertmozis filmvetítésen jótékonysági akciót is hirdettek a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház neurológiai osztálya, illetve a Parkinson Egyesület számára. A kedvezményezettek 500 ezer forintot vehettek át a sajtótájékoztatón, melyen a főzőcsapatok képviselői is részt vettek.

közélet
Mobil konferencia: Tombolából adomány
A harmadik alkalommal megrendezett MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállításon és Konferencián jótékonysági akciót is hirdettek a szervezők. Ezen 300 ezer forint gyűlt össze, amit a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház I. belgyógyászat és infektológia osztályának ajánlották fel. Az adományt sajtótájékoztatón adták át.

közélet
Célba értek a számítógépek és a kis kék villám is
Célba értek a számítógépek és a kis kék villám is elkelt. Az önkormányzat és a Zalaegerszegi Televízió által felajánlott informatikai eszközök Nouakshottba, Mauritánia fővárosának egyik szegény iskolájába kerültek, míg a Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő által felajánlott Fiatot Szenegál Louga városában ajándékozták el.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (10), Hévíz-patak élmény evezés (5), Ovis bál (1), Makovecz Tamás (8), Díszközgyűlés(6), AquaCity (15), Skill-labor (1), ZALASZENTLÁSZLÓ (8), Innovációs és Technológiai Minisztérium (11), Asztalitenisz (1), Baki Agrocentrum (3), Mezőgazdaság (13), TÉLI TÁBOR (1), Edith Stein: Önarckép (1), Kövécs Edit (1), Megye II. (1), Zalaszentgróti Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde, (2), Fedett pálya, atlétikai pálya (1), Baba-Mama Börze (14), Tóth Imre költő (6)
1-20 21-40