Vezető hírek
Kenyérszentelés a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban
"Egység csak akkor jöhet létre, ha megvan a bizalom, a tisztelet, a kölcsönös felelősség."
Az ország születésnapján, Szent István államalapító királyunk ünnepén a szentmisét Kis Kornél András ferences szerzetes celebrálta. A szentbeszédben elmondta „Mindannyian Szent Istvánhoz tartozunk, felnézünk rá és követni akarjuk az intelmeit. István nem csak történelem, hanem a jelenünk része is.”
A szentmise után az ünnepi beszédet Gecse Péter, alpolgármester mondta.
„Az egyik legszebb szimbólumunk a kenyér, amit a magyar nép évszázadokon át csak életnek nevezett, ami egyben az összetartozásunk fontos jelképe is. Az egység igazi közösségi erő, amely számos falat és elénk állított akadályt ledönthet. Egyéni és közös felelősségünk, hogy ezért minden tőlünk telhetőt megtegyünk, nemzetünkért, városunkért, saját környezetünkért. Egység csak akkor jöhet létre, ha megvan a bizalom, a tisztelet, a kölcsönös felelősség. Ebben rejlik az összefogás ereje és értéke. Ha a jövőben sem eresztjük el egymás kezét, akkor továbbra is sikeresek lehetünk.”- fogalmazott.
Az ünnepségen jelen volt Fabio Gentile tanácsnok, Zalaegerszeg olasz testvérvárosából Goriziából.
Az új kenyeret Kis Kornél András ferences szerzetes, Zsugyel Kornél evangélikus lelkész és Hodánics Péter református lelkész áldotta meg.
Az idei új kenyeret a Korona Pékség ajánlotta fel, melyet Kis Kornél András, Hodánics Péter, Gecse Péter, Balaicz Zoltán polgármester, dr. Sifter Rózsa főispán, Vigh László országgyűlési képviselő és Zsugyel Kornél szegtek meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata