Vezető hírek
Kiemelkedően teljesítettek a bírósági titkárok
Zalából a polgári ügyszakban jutottak be a döntőbe
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2018-ban hívta életre az Országos Pervezetési Versenyt, hogy a bírósági fogalmazók és titkárok perszimuláció keretében adhassanak számot tudásukról a szakmai hallgatóság és a rangos zsűri előtt. A regionális selejtezők után 6-6 csapat jutott az országos döntőbe - adta hírül dr. Bartalné dr. Mentes Judit sajtószóvivő.
Zalából a polgári ügyszakban jutottak be a döntőbe. Szerepek szerint, előre megadott útmutatások alapján játszották el a tárgyalás érintettjeit. Felperesként dr. Göncz Iván (Zalaegerszegi Járásbíróság) szerepelt, a felperesi jogi képviselőt dr. Hamvas-Takács Linda (Zalaegerszegi Törvényszék) alakította, az alperes szerepében dr. Kupits Kitti (Nagykanizsai Járásbíróság) volt, az alperes édesanyját és egyben a felperes volt férjét Tringliné dr. Molnár Lilla Noémi (Keszthelyi Járásbíróság), a felperes jelenlegi élettársát pedig Bednyákné dr. Ábrahám Petra (Nagykanizsai Járásbíróság) játszotta.
A csapat egy valóságalapú történetet kapott minimális változtatással, amely kísértetiesen hasonlított egy korábbi Zalában zajlott polgári perhez. A tényállás szerint a felperes az alperesnek ajándékozott két ingatlant, amit vissza akart követelni tőle elsődlegesen a szerződés színleltségére, másodlagosan az alperes által elkövetett súlyos jogsértésre hivatkozással.
A csapat sikeresen mutatta be a jogi esetet, továbbá a nagyszerű színészi alakításáért Tringliné dr. Molnár Lilla Noémi különdíjban is részesült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban